beton.hofi

Kivágták Beton.Hofi koncertjéből Orbán nevét a köztévén

Felvétel is bizonyítja, hogy szándékosan keverték le a közönség hangját az ominózus résznél.

Az elmúlt években nagyon népszerűvé vált Beton.Hofi már annyi embert mozgat, hogy azt a fiataloknak szóló közszolgálati csatorna, a Petőfi TV sem hagyhatta figyelmen kívül, viszont valaki úgy érezhette, hogy az előadó Bagira című dalában már túl sok ez a két sor:

„Belehalok, milyen szabad ország ez

Anyámnak írok sms-t és az Orbán les”

Az A38-on felvett koncerten az előadó a közönséget énekeltette az orbánozásnál, akik a szabad országról szóló részt lelkesen kiabálják, utána viszont egyszerűen elnémul az egész, a Telex pedig még azt is kiszúrta, hogy utólagosan vették le a hangot a felvételről ennél a résznél. Főleg azért kellemetlen, mert ugyanezen a koncerten készült másik felvétel is, abból pedig kiderül, hogy a közönség természetesen tudta és ordította is a dalt a magyar miniszterelnökre való utalással együtt.

Nem először volt probléma Orbán Viktor vagy a Fidesz emlegetéséből a kormány politikájával kevéssé szimpatizáló zenészektől: Fluor Tomi dalait egy időre letiltották a közmédiában, amiért viccet csinált a sorosozásból, de a Hétköznapi Csalódások punkzenekar Viktor című dala sem mehetett le.

 

Megszólalt Demeter Szilárd a Petőfi TV Beton.Hofi Orbán Viktort érintő cenzúrájával kapcsolatban

 

 

Mint arról a Media1 beszámolt, nemrég egy Győrffy Miklósról szóló beszélgetés sem kerülhetett adásba a Kossuth Rádió Gondolat-jel című műsorában, miután Siklósi Beatix az utolsó pillanatban kivetette az adás legkiemeltebb beszélgetését.

Utolsó pillanatban kivetetett a Kossuth Rádió csatornaigazgatója egy Győrffy Miklósról szóló beszélgetést a Gondolat-jel című műsorból és az azóta sem került adásba

Újabb cenzúra történt a Közmédiánál

Trükkösen számolt be az M1 televízió az állami média cenzúrái és Papp Dániel vezérigazgató elleni tiltakozásról

Újabb cenzúra történt az MTI-nél

Újságírókat is cenzúráz a magyar közmédia

További hírek érhetők el a Media1-en. Iratkozzon fel napi hírlevelünkre, hogy sosem maradjon le a híreinkről! Megtalál minket Facebookon és kérheti híreinket Telegramon valamint RSS segítségével is.

borító: Beton.hofi / Facebook

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások