Az RTL Magyarország egy mai, hétfői sajtótájékoztatón egy budapesti luxusszállodában bejelentette, hogy 2023. január 8-án 19 órától visszatér a Cápák között, immáron 5. évaddal. Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese azt mondta, a műsornak kiemelt szerepet szánnak, mivel az előző évadok rendkívül sikeresek lettek, 20% körüli közönségarányt produkált akkor is, amikor a TV2 vele szemben egy nagy táncos showműsort sugárzott.
Kolosi azt mondta, hogy a korábbi évadokhoz képest jóval több epizódokat forgattak le, de azt nem árulta el, hogy összesen hány részről van szó.
A Cápák között minden héten vasárnap lesz látható. A programigazgató vezérigazgató-helyetes megemlítette, hogy már 1,5 milliárd forintot fektettek be a befektetők. Az első két évadban még csak 300-300 millió forint volt a befektetett összeg, de azóta jelentősen emelkedett.
Eddig 3.000 vállalkozással találkoztak a szerkesztők, és 160 cég képviselője került a Cápák elé, akik a saját pénzüket kockáztatva döntenek arról, hogy befektetnek-e az adott startupba.
Kolosi Péter azt mondta, hogy a „sikeres csapaton ne változtass!” gondolat jegyében idén is Moldován András, Tomán Szabina, Balogh Péter, Lakatos István és Balogh Levente vesz részt a Cápák közöttben mint befektető. A műsorvezető ezúttal is Kovalcsik Ildikó, azaz Lilu lesz.

Fotó: RTL-sajtószoba / Media1-archívum
Máté Krisztina, a műsor producere arról beszélt, hogy a műsor fontos edukatív szerepet tölt be a vállalkozásra ösztönzés terén, ma már egyes gyerekek farsangkor Cápának öltöznek, majd köszönetet mondott a műsor partnereinek.
További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalál minket Facebookon is.