Összesen 17 ország közel 150 szakembere fogadta el a meghívást és ünnepelt együtt a jubiláló műsorgyártó cég vezetőivel és munkatársaival.

A Paprika Studios 2007-ben jött létre, eredetileg Paprika Latino néven, alapítója a 2020-ban elhunyt Marschall Péter. Az azóta is budapesti központtal működő gyártócég jelenleg a svéd tulajdonú Viaplay Group cégcsoport – korábban Nordic Entertainment Group – tagja, mára 9 európai országban rendelkezik saját irodával. Csak a tavalyi évben 10 ország 14 televíziótársaságának közel 50 műsort, több mint 400 órányi szórakoztató tartalmat gyártottak – ezekről is sok érdekességet elárult a Media1 által készített korábbi nagyinterjúban Erdős Ákos, a Paprika Studios vezérigazgatója – a teljes beszélgetés itt érhető el.

A piaci súlyát elsősorban sikeres reality- és showműsorokkal megalapozó gyártócég mára a fikciós sorozatok területén is meghatározó szerepet tölt be. Fennállásának 15 éve alatt többek között olyan népszerű formátumok kerültek képernyőre Európa szerte a Paprika Studios alkotói műhelyéből mint Bulgáriában és Lettországban az X-Factor, Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon a Love Island, Szlovéniában a BigBrother, a Telenovela, a Házasodna a gazda, valamint a Kicsi Séf, Szlovákiában a Nagy Fogyás, Romániában az Anyacsavar és A nemzet receptje, Magyarországon a Hal a tortán, a Voice, a Celeb vagyok, ments ki innen!, a Sztárban Sztár, a Survivor, a Dancing with the Stars, az Oltári csajok, az Apatigris, a ValóVilág by BigBrother és a Bátrak földje, továbbá a Szlovákiában, Csehországban, Szlovéniában és Magyarországon is több évadon át rendkívül sikeres, az adott ország nézői igényeihez igazított, A Tanár című sorozat helyi verziói.

„A Paprika Studios története nemzetközi piacon elért magyar sikertörténet. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy részese és alakítója lehetek ennek. A vállalat nevében köszönettel tartozom az alapítónak, Marschall Péternek, akinek a hite és a víziója jelölte ki az utat, amit most is járunk. Köszönöm hazai- és nemzetközi partnereinknek, megrendelőinknek, nem utolsó sorban pedig kollégáimnak, akik mindannyian elkötelezettek abban, hogy a Paprika Studios neve egyet jelentsen a sikeres, minőségi, szórakoztató tartalommal” – mondta Erdős Ákos, a Paprika Studios Csoport vezérigazgatója a budapesti születésnapi ünnepségen.

További hírek találhatók a Media1-en. Érdemes bekövetni bennünket a Facebookon és feliratkozni új Telegram hírcsatornánkra is, hogy sose maradjon le a médiahírekről!