fbpx
Google News.

Gyalázatosan kevés pénzt akar fizetni a Google a tartalmakért a portáloknak a Corint Media szerint

A Google megpróbálja megszerezni a sajtókiadóktól a szomszédos jogokat, szégyenteljesen kevés pénzért – derül ki a Corint Media nevű német jogkezelő szervezet közleményéből.

Mint a Corint Media a Media1-hez is eljuttatott közleményében írja, a Google újabb kísérletet tesz arra, hogy tömegesen vásárolja meg a sajtókiadók jogait német és más európai kiadóktól, gyalázatosan alacsony árakon.

Ennek érdekében a Google által kiválasztott kiadóknak levelet írnak és arra kérik őket, hogy kössenek megállapodást velük egy online eszköz vonatkozásában a sajtókiadói jogok Google általi használatára.

Az úgynevezett Extended News Previews Agreements (ENP) megállapodások extrém alacsony díjakat határoznak meg, de igen átfogó jogosultságokat biztosítanak a Google számára, amely a szerződés megkötésével kizárja a szomszédos jogoknak a sajtókiadók és az újságírók javára járó licenceit. A Corint Media tudja mit vettek alapul az ENP megállapodások díjainak megállapításakor.

Ezáltal a Google jól láthatóan kihasználja a helyzetét és ez semmiféle módon nem tükrözi a jogtulajdonosok részvételét a Google – felhasználó – „pénzbeli előnyeiben”, pedig ezt a vonatkozó német törvény előírja.

Google News.
Fotó: stock / Depositphotos

Egy számjegyű százalékot adna a kiadóknak a techóriás

Ahelyett, hogy azokat a tényleges pénzbeli előnyöket venné alapul, amelyekre a Google a sajtótartalmak felhasználásával szert tesz, a Google csak egy egy számjegyű százalékot akar átadni a kiadóknak, azon mesterségesen alacsonynak beállított forgalmak után, amelyek a sajtótartalom közvetlen megjelenítéséből származnak.

A saját biztonsága érdekében a Google azt akarja, hogy „az ehhez használt adatok a saját rendelkezésére álljanak”. Domináns pozícióban lévő vállalatként egy alapvető termék – ebben az esetben a sajtókiadók és az újságírók felhasználási joga – árának saját maga általi meghatározása igen távol esik a mindenkire vonatkozó jogszabályi rendelkezésektől.

A múlt év végén a német versenyhivatal a Google-t és az anyavállalatát, az Alphabet vállalatot is „kiemelkedő, piacokon átívelő jelentőséggel bíró vállalatokként” definiálta és így egy új jogszabályi rendelkezés (Section 19a of the ARC) hatálya alá sorolta be őket, amelynek a célja a hatékonyabb beavatkozási lehetőség biztosítása, főként a nagy digitális csoportok viselkedése tekintetében.

Ezt kiegészítendő a Német Szövetségi Versenyhivatal jelenleg is vizsgálódik a német sajtókiadók jogainak Google általi kezelése tekintetében, többek között a saját maguk előnyben részesítése miatt.

A több ezer német jogtulajdonos között az ENP megállapodások nyomán szétosztandó összeget nagyjából 10 millió euróban határozták meg. Összehasonlításképpen: az ausztrál piacon, ami a német piac körülbelül egyharmada, a Google mintegy 100 millió eurót fizetett a szigorúbb szabályok miatt. Az, hogy a Google jelenleg az egyedi megállapodásokat erőlteti, jól mutatja a szándékát a monopol helyzete kihasználására. A múltban a vállalat már ajánlott némely kiválasztott kiadónak jobban fizető szerződéseket az úgynevezett Google News Showcase tekintetében és emellett forszírozta az ENP-megállapodásokat is.

Minimális szinten akarja tartani a sajtókiadói jogok értékét a Google

Ezen megállapodásoknak együttes megkötése elvileg vonzó volt néhány kiadó számára, annak ellenére, hogy a díjak lényegesen alacsonyabbak a sajtókiadói jogok értékénél. Most úgy tűnik, hogy a Google érdeke az, hogy a többi kiadónak, a vállalat szempontjából valószínűsíthetően egy alárendelt csoportnak is ajánljon ENP-megállapodásokat a biztonság kedvéért.

A díjazás összege ezekben az esetekben a Google News Showcase díjainak 10-15 százaléka. A kiadókat, amelyek visszautasítják az ENP-megállapodások megkötését, ugyanúgy megjeleníti majd a Google, egy licenc megkötése nélkül is, bár szerződéses alapok nélkül és így a Google illegálisan használja azokat továbbra is.

A Google épülete Mountain View-ban
A Google épülete Mountain View-ban. Fotó: stock / Depositphotos

Ezzel a megközelítési móddal a Corint szerint a Google egyrészt minimális szinten akarja tartani a sajtókiadói jogok értékét azzal, hogy a lehető legtöbb európai kiadóval megköti az ENP-megállapodásokat a jogi biztonság elérése érdekében. Ugyanakkor az újságíróknak a (németországi) törvényi rendelkezésekben meghatározott joga a sajtókiadói jogokból származó bevételek egyharmadához, semmissé válik.

„A licencek Google által tervezett tömeges és gyors megkötése ennyire nyomott árakon egy újabb eszkalációs szintre emeli a digitális platformok és a sajtókiadók közti vitát. Ahelyett, hogy megfelelő díjazást állapítanának meg a sajtótartalmak használatáért az őket képviselő társaságokkal és az egyes kiadókkal egyforma árakon és egyforma feltételekkel, a Google ismét saját maga próbálja meghatározni a sajtókiadói jogok árát és kihasználva ezzel a piaci helyzetét. Ez példátlan a szerzői jogvédelemben és a piacgazdaságban, egy jogállamban és az egyenlő bánásmód ígérete mellett: egy 93 százalékos piaci részesedéssel rendelkező vállalat egyoldalúan és szabályozás nélkül eldönti, mennyit akar fizetni a tartalmakat rendelkezésre bocsátóknak. Ez olyan mintha egy monopóliummal rendelkező autógyártó úgy döntene, hogy ezentúl csak három eurót fizet majd a váltókért. És ha a beszállító ezt visszautasítaná, a váltókat akkor is kivennék minden este a gyártó tárolóiból annak hozzájárulása nélkül. A piaci zavar, amely régóta fennáll már a tartalmakat rendelkezésre bocsátók és a digitális platformok között, nagyon gyorsan az állami zavar szintjére emelkedne, ha nem érvényesítenék a kifejezetten ezen célokra létrehozott szerzői jogvédelmi és versenyjogi törvények rendelkezéseit. Mi csak figyelmeztetni tudjuk a sajtókiadókat, hogy ne adjanak jogosultságokat a tartalmaikhoz, a tevékenységük szívéhez, üveggyöngyökért cserébe”

– fogalmazott Markus Runde és Christoph Schwennicke, a Corint Media két ügyvezető igazgatója.

Már Magyarországon is fizetnek egyes kiadók tartalmaiért

Néhány hete a Media1 is beszámolt arról, hogy a Google több mint 300 kiadóval írt alá megállapodást több uniós tagállamban, miszerint a jövőben fizetni fog a tartalmaikért. Első körben főleg német kiadók szerepeltek a listán, de a Media1 is szerződött a céggel. Megkeresésünkre a Google nem árulta el, kikkel kötöttek még szerződést Magyarországon, tegnap, hétfőn azonban az Indamedia (az Index.hu és a Velvet tulajdonosa) a honlapján közleményben tudatta, hogy ők is megállapodtak a techóriással arról, hogy a cég fizet a tartalmaiért.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: stock / Depositphotos
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások