fbpx
Friderikusz Sándor az RTL Klub Életünk története című műsorában

Friderikusz visszaélt Édesapám halott feleségének nevével – megszólalt Csenterics Ágnes rendező rokona, aki jogi lépéseket fontolgat az ismert podcaster ellen

A tavaly elhunyt Csenterics Ágnes televíziós rendező néhai férjének lánya, Fellegi Mária, az RTL Magyarország nyugalmazott volt vezető vágója felháborodottan beszélt a Media1.hu-nak arról, hogy kiderült, a Friderikusz Produkció az elhunyt ismert rendező nevét felhasználva adta ki a héten az emlékezetes, a Blikkben megjelent kiflitolvajos nyilatkozatot. Fellegi Mária azt is mondta, ő és a családja átgondolják, hogy jogi lépéseket tegyenek-e Friderikusz ellen.

„Nem tudom felfogni, hogy Sanyi ezt tette Ágnes emlékével, nem értem, hogyan juthatott odáig, hogy a 2015-ben eltemetett Édesapám, Fellegi Tamás újságíró halott, tavaly decemberben eltemetett feleségének nevével (Csenterics Ágnes) visszaélt. Sanyival a családomnak 1975 óta volt kapcsolata. Miért teszi ezt velünk? Nem értem ezt az egészet, nem értem Sanyi indítékát sem” – mondta a Media1.hu-nak szombaton hajnalban telefonon Fellegi Mária, a tavaly elhunyt Csenterics Ágnes rendező rokona, akit nagyon felkavartak az elmúlt napok történései és az, ami Friderikusz Sándorról kiderült, nevezetesen az, hogy a műsorvezető Csenterics Ágnes, azaz egy halott ember neve alatt adott sajtónyilatkozatot.

Fellegi Mária, akinek egyébként éppen az az RTL Magyarország volt az utolsó munkahelye mielőtt nyugdíjba vonult, ahol Friderikusz Életünk története című műsora is látható jelenleg, és ahol Fellegi vágóként dolgozott, azt is mondta, ő maga már az MTV-ben is dolgozott együtt Friderikusszal, az öccse pedig tanította Friderikuszt a jogi egyetemen, tehát a műsorvezető jól ismerte az egész családot.

„Nem értem: hogy jut valakinek ilyen az eszébe? Felfoghatatlan” – mondta Fellegi Mária Friderikusz botránya kapcsán. Fellegi a Media1-től próbálta megtudakolni, vajon mi lehetett Friderikuszék motivációja.

Fellegi Mária, az RTL Magyarország volt, már nyugdíjban lévő vágója (archív), az elhunyt Csenterics Ágnes rendező férjének lánya
Fellegi Mária, az RTL Magyarország volt, már nyugdíjas vezető vágója, az elhunyt Csenterics Ágnes rendező férjének lánya. Fotó: Fellegi Mária / Facebook/ archív

Mint azt a Media1 szerda esti közölt írásában feltárta, Csenterics Ágnes, a Friderikusz Produkció sajtósa” aláírással ellátva érkezett a héten Friderikusz Sándor e-mail címéről egy sajtónyilatkozat a Blikk számára. A nyilatkozat tartalma, stílusa önmagában is óriási felháborodást váltott ki a nézők körében, ugyanis Friderikusz állítólagos „sajtósa” (akinek stílusa kísérteties hasonlóságot mutatott Friderikuszéval) kiflitolvajokként beszélt azokról a nézőkről (ez a nézők 99,3 százalékát jelenti), akik nem hajlandók támogatni Friderikusz munkáját pénzzel.

A még nagyobb, és Friderikusz Sándor szavahihetőségét is megkérdőjelező botrány azonban abból bontakozott ki, hogy lapunk azt is feltárta, hogy Csenterics Ágnes néven egyetlen sajtós sem ismert Magyarországon, miközben Csenterics Ágnes néven széles körben ismert egy rendező, ám ő tavaly elhunyt, ezért nagyon nagy esélyét láttuk, hogy a meglehetősen furcsa, nem egy profi sajtósra valló nyilatkozatot maga Friderikusz Sándor adhatta a Blikknek, csak épp a halott rendező nevét felhasználva.

Fantomsajtós?

Kerestük az állítólagos „sajtós” Csenterics Ágnest például Facebookon, a legnagyobb szakmai portálon, a LinkedInen, Instagramon, Tiktokon, a telefonkönyvben. Nem ismerik újságírók és kommunikációs szakemberek (pr-esek) sem, az RTL munkatársai sem ismerik, de még Máté Krisztina (Friderikusz Sándor RTL-es műsorának, az Életünk történetének a producere) sem halott arról, hogy állítólag van Friderikusznak sajtósa, pláne pont ilyen néven, mint a tavaly elhunyt rendezőé, akinek a nevében küldte a nyilatkozatot a Blikknek a produkció. Írtunk Friderikusznak is, hogy amennyiben valóban létezik Csenterics Ágnes néven sajtósa, kössön össze bennünket vele, mert senki sem ismeri a médiaszakmában, de kérdeztük azt is, hogy ha nem létezik ilyen nevű sajtósa valójában, nem tartja-e tiszteletlenségnek az elhunyttal és családtagjaival szemben, hogy a halott rendező nevében küldött a Friderikusz Produkció a sajtó számára nyilatkozatot. Bár kifejezetten hosszú ideig vártunk szerdai cikkünk megjelentetése előtt, Friderikusz és/vagy az állítólagos sajtósa nem reagált, és Friderikusz mobiltelefonját is hiába hívtuk kitartóan, nem fogadta a hívásokat és nem hívott vissza.

Magyarázat, cáfolat helyett szimpla személyeskedés

Végül Friderikusz Sándor csütörtök este egy YouTube-on és Facebookon közzétett videóban a Media1.hu-t és főszerkesztőjét, Szalay Dánielt (jelen sorok szerzőjét) kezdte el meglehetősen személyeskedően támadni, miközben nem adott érdemi magyarázatot a történtekre: a közel 5 perces monológban nem cáfolta meg, hogy Csenterics Ágnes nevével küldött ki nyilatkozatot, és nem tisztázta, hogy létezik-e Csenterics Ágnes néven sajtósa, vagy sem. Ehelyett kétértelmű nyilatkozatokat tett:

„ha van sajtósom, azt már önmagában indokolja a Szalay-szerű újságírók jelenléte a magyar sajtóban.”

Friderikusz azt egyébként nem tagadta, hogy a kiflitolvajos nyilatkozat tőlük származik: azt mondta, elnézést kér azoktól, akiket esetleg megbántottak vele. Nem kért viszont elnézést Csenterics Ágnes hozzátartozóitól, amiért a nevét felhasználva nyilatkozott. Azt mondta továbbá, az ügyet lezártnak tekinti, majd újra a Media1-et kezdte el szapulni.

Cenzúrázni kezdtek Friderikuszék?

Friderikusz kommentelőinek egy jelentős része a podcaster ezen magyarázatát nem fogadta el: különösen a YouTube-on rengeteg elégedetlenkedő, felháborodott hozzászólás érkezett Friderikusz videójára a YouTube-on, de a Facebookon is sok ilyet láttunk. A hozzászólások közül azonban több olyan, melyek a műsorvezető narratívájával ellentétesek voltak, kísérteties módon szőrén szálán eltűntek az egykoron az MTV a Szólás szabadsága című műsorát is vezető Friderikusz videója alatt. Eltűnt jelen sorok írójának reagálása is Friderikusz videója alatt a Facebookon és a YouTube-on egyaránt, de mások is panaszkodtak erre lapunknál, képernyőképekkel igazolva mindezt.

Csenterics Ágnes rokona jogi lépéseket fontolgat a történtek után Friderikusz ellen

Megírtuk azt is, hogy a 168 Órának nyilatkozott Virág Márton, a Blikk főmunkatársa, aki magánszemélyként, a történtek miatt dühös újságíróként, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Etikai Bizottságának mielőbbi állásfoglalását kéri a történtek miatt, vagyis amiért a Friderikusz Produkció egy ismert elhunyt személy nevét használta a Blikknek küldött írásos nyilatkozatában, félrevezetve ezzel a sajtót és a közönséget. Virág kifogásolja azt is, hogy Friderikusz a történteket leleplező újságírót és a Media1-et kezdte el személyeskedve támadni, ahelyett, hogy érdemi magyarázatot adott volna a történtekre.

Fellegi Mária, Csenterics Ágnes rokona (Csenterics Ágnes férjének lánya) a Media1-nek az éjszaka azt mondta: mérlegeli a jogi lehetőségeket azután, hogy Csenterics Ágnes nevében jelent meg a nyilatkozat.

Mit mond a kegyeleti jog?

A Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda weboldala szerint a kegyeleti jog megsértését jelenti az elhunyt emlékének megsértése: az elhunyt emlékének megsértése sokféle módon megvalósulhat. Alapvetően minden olyan magatartás tanúsítása kegyeleti jogot sértőnek minősülhet, amely az elhunyt életében a személyiségi joga megsértéseként lenne értékelhető. Ennek feltétele, hogy az adott jog értelmezhető legyen az elhunyt személy vonatkozásában is. Például nyilván az elhunytnál már nem értelmezhető az élethez, egészséghez fűződő jog, de a jó hírnévhez való jog igen.

„A kegyeleti jog megsértése gyakran az elhunyt becsületének vagy jó hírnevének megsértése, sírhelyének meggyalázása útján valósul meg, de előfordul az elhunyt nevével, képmásával, egyéb személyes adataival való visszaélés is” – áll a Kocsis és Szabó Ügyvédi iroda honlapján.

A kegyeleti jog megsértésének következménye esetén az elhunyt személy hozzátartozói és azok a személyek is bírósághoz fordulhatnak, akiket az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített (pl. végrendeleti örökös, hagyományos), de esetleg nem hozzátartozók. Kegyeleti jog megsértése esetén ugyanazokkal az igényekkel lehet élni, amelyekkel a személyiségi jogok megsértése esetén. A keresetindításra jogosult személy az eset körülményeihez képest követelheti:

  • a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását,
  • a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől,
  • azt, hogy a jogsértő adjon megfelelő elégtételt, és ennek biztosítson saját költségén megfelelő nyilvánosságot,
  • a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását és a jogsértéssel előállított dolog megsemmisítését vagy jogsértő mivoltától való megfosztását,
  • azt, hogy a jogsértő vagy jogutódja a jogsértéssel elért vagyoni előnyt engedje át javára a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint. A vagyoni előny átengedését csak az elhunyt örököse követelheti, más – nem örökös – hozzátartozó nem.
  • A kegyeleti jogot megsértő személytől sérelemdíj megfizetését is lehet követelni. A sérelemdíj összegét a bíróság mérlegeléssel állapítja meg. A sérelemdíj funkciója a kegyeletsértéssel okozott hátrány anyagi kárpótlása, továbbá a jogsértő személy visszatartása a hasonló jogsértésektől.

Fellegi Mária azt mondta lapunknak, megnézi a jogi lehetőségeket, valamint a többi hozzátartozóval is egyeztetni fog, hogy meghozzák a döntést, tegyenek-e jogi lépéseket Friderikusz Sándor ellen a kegyeleti jog vélt megsértése miatt.

Az ügy előzményeiről ITT, ITT és ITT találhatók a Media1 írásai.

Még több hír található a Media1-en. Csatlakozhat hozzánk Facebookon és feliratkozhat napi hírlevelünkre is!

Borító: Friderikusz Sándor az RTL Klub Életünk története című műsorában. Fotó: RTL Magyarország / Sajtóklub / Bielik István
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások