A 24.hu vette észre, hogy a Jó napot, Magyarország című műsor keddi, október 23-i adásában a műsorvezető felkonferálásában beszélt Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelöltről, a kormánypárti Békemenetről, de a 15 évvel ezelőtti „rendőrterrorról” is. A műsorvezető azt mondta, 65 éve Apró Antal „fasiszta csőcseléknek” nevezte a forradalmárokat, mire a műsorvezető „ugyanezen az elven” (vagyis, hogy a Gyurcsány-ellenes tüntetők is fasiszták lehettek) „döntött maga Dobrev Klára is” 2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről.
A műsorvezető ezzel gyakorlatilag tényként közölte az ElkXrtuk című Gyurcsány-ellenes játékfilm narratíváját.
A teljes monológ, mely az alábbi linken vissza is hallgatható:
„Miközben több tízezer magyar vonult október 23-án olaszokkal és lengyelekkel együtt a béke és az emlékezés jegyében a 2006-os rendőrterror útvonalán egészen az Erzsébet térig, hogy aztán ott meghallgassák a miniszterelnök beszédét, az Andrássy út túlsó végén csupán néhány ezer szimpatizáns gyülekezett az ellenzék színpada előtt. Nyilván csalódást keltő lehetett, hogy az előválasztás után ilyen rövid idővel ennyire kevés embert tudtak mozgósítani. De mit gondolnak önök, mi lehet ennek az oka? A sokszínűség jegyében egyébként több ellenzéki vezető is beszédet mondott, így az ellenzék új arca, Márki-Zay Péter mellett például Dobrev Klára is, akinek a nagyapja egyébként éppen 65 évvel ezelőtt, október 23-án lett az MDP KV Katonai Bizottság tagja és aki fasiszta csőcseléknek nevezte a forradalomban résztvevőket. Ma már tudjuk, hogy hasonló elven döntött az unoka is 2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről. A DK miniszterelnök-jelöltje most beszédében mégis azt hangsúlyozta, hogy ’56 mindenkié és úgy fogalmazott, egy feladatunk van október 23-án, emlékeztetni magunkat, nehogy elszúrjuk. De vajon, miért állt ki az ellenzék ezen a napon? Mit szerettek volna hirdetni, és miért volt olyan kevés az érdeklődő?”
A 24.hu hozzátette a hitelesség kedvéért, azt, hogy „’56 Mindenkié!” azt Göncz Árpád köztársasági elnök mondta a rendszerváltás utáni első szabad ünnepen, ahogy ezt Dobrev Klára maga is jelezte.
Mint arról a Media1 beszámolt, az MTVA hírhamisítóként elhíresült vezérigazgatója, Papp Dániel épp a napokban beszélt arról, hogy szerinte a közmédia pártoktól független, objektív és XXI. századi.
Frissítés
A DK közölte, hogy pert indít az összeesküvés-elmélet tényként való terjesztése miatt az MTVA ellen.
További híreket talál a Media1-en!