
Friderikusz Podcast: Kolosi Péter, Geszti Péter, Rangos Katalin, Csepeli György voltak az első vendégek
Rajtuk kívül belefért az adásba Friderikusz fodrásza, Vörös Kati is, aki korábban rávette a műsorvezetőt, hogy indítson podcastot.
Rajtuk kívül belefért az adásba Friderikusz fodrásza, Vörös Kati is, aki korábban rávette a műsorvezetőt, hogy indítson podcastot.
Befejeződik a Keresztanyu 1. és a Cápák között 3. évada, az Apatigris 2. évada, és A mi kis falunk ismétlése is véget ér.
„Aggodalmunkat osztják a sajtószabadság nemzetközi szószólói és számos magyar ember is” – mondta Antony Blinken egy szűk körű beszélgetésen, amelyen a Telex.hu is részt vett.
A Budaörs Rádió abban bízik, hogy akkor most, hogy törvénytelenséget állapított meg a Kúria jogerős ítélete is, végre visszakapja a Médiatanács által elnémított frekvenciáját.
A TV2-s sportvetélkedő harmadik évadának műsorvezetője Lékai-Kiss Ramóna, Szujó Zoltán és Till Attila lesznek. Több újdonságot is hoz az új évad.
A főszerkesztő szerint az a legolcsóbb, ha a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozó megyei újság szerkesztőségébe költözik a városi lap, amely szintén része a KESMA-nak.
A díjra idén rekordszámú, több mint ezer pályázat érkezett. A két magyar, 18 ország zsurnalisztáival van versenyben.
Huth Gergely, a Pesti TV programigazgatója és a PestiSrácok internetes oldal főszerkesztője a Media1 érdeklődésére Spöttle kinevezése kapcsán nyilatkozott a lap és a tévé személyi hátterével kapcsolatban.
Hirdetésekben és Facebookon népszerűsítik majd a Netre Fel! nevű kezdeményezésüket, valamint podcasot is indítanak.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.