Sosem látott magasságokba emelkedett idén a koronavírus hatására a webes forgalom Magyarországon, ami tavasszal weboldalak látogatottságának jelentős növekedésében és abban is megmutatkozott, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság megpróbálta takarékosabb internetezésre rábírni a netezőket, illetve egy ideig a YouTube és a Netflix minőségét is lerontották az érintett cégek az illetékes szervezetek kérését meghallgatva.
Ám nem csak a le- és feltöltött adatmennyiség nőtt meg jelentősen a COVID-19 világjárvány hatására, de a hazai honlapok és a weboldalak száma is. Hogy mekkora növekedésről lehet szó, azzal kapcsolatban beszédes, hogy a 75 ezer weboldalt kiszolgáló, és ezzel az egyik legnagyobb hazai tárhelyszolgáltatónak számító Tárhely.Eu Kft. az MTI OS-n a minap közzétett adatai szerint az első hullám alatt, 2020. március 15. és 2020. június 30. között 30 százalékkal nőtt az ügyfeleikhez tartozó honlapjainak látogatóinak száma, és
háromszor többen telepítettek webáruházat mint 2019 azonos időszakában. Szintén megháromszorozódott azok száma, akik új weboldal készítésébe vágtak bele.
Kárpáti Zoltán, a vállalat szakembere szerint szerint a koronavírus következő hullámában még nagyobb robbanásra lehet számítani.
„Második hullám, Black Friday, karácsony. Teljesen egyértelmű, hogy még nagyobb robbanásra is számíthatunk. Hatalmas előnyre tettek szert azok a cégek, akik már az első hullám alatt megindították vagy új alapokra helyezték online jelenlétüket” – nyilatkozta Kárpáti.
A tárhelyszolgáltatónál beszámoltak arról is, hogy bár rengeteg cég köztudottan a kényszer miatt reagált a koronavírus-járványra, és fordult az internetes világ felé, azonban sok vállalkozó az évek óta dédelgetett ötletei megvalósításába vágott bele, ami várhatóan szintén forgalomfelhajtó tényező lesz.
„Sokan az első hullám alatt megkezdett komplex fejlesztéseket ráadásul csak a következő hónapokban fogják aktiválni. Nem csupán mennyiségi, minőségi javulásnak is lehetünk a szemtanúi. Aki azonban kimarad, az lemarad, és hatalmas lépéshátrányba kerül a konkurenciával szemben. De még most sem késő megindítani a digitális transzformációt”
– zárta szavait Kárpáti Zoltán.