A szaktárca által nyilvánosságra hozott szerződéslista alapján a hvg.hu a minap arról írt, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) 2020. májusában 9,6 millió forintért szerződött A mi kis családunk című dokureality filmsorozat második évadának elkészítésére, de a minisztérium egyszer már kötött hasonló szerződést ugyanezzel a Preport PR Kommunikációs Kft. nevű céggel tavaly decemberben a „Mi családunk értékközpontú családi dokureality filmsorozat elkészítésére”, akkor 10,4 millió forintért, vagyis összesen 20 millió forintról van szó.
A sorozatot az a Life TV tűzi műsorra, amelyet Mészáros Lőrinc felcsúti dollármilliárdos, Orbán Viktor miniszterelnök ex-gázszerelő-polgármester barátjának felesége, Mészáros Beatrix vásárolt fel tavaly. A mi kis családunk című reality-t a Life TV saját gyártású produkcióként kezeli. Maga Mészáros Beatrix is saját produkciójaként emlegette, amikor 2019 októberében a csatorna megújulásáról beszélt. Arról nem sok szó esett, hogy a tévészériához a kormánynak is köze van. (A Media Vivantis utóbb egyébként most azt hangsúlyozza, hogy nem igaz, hogy a sorozatot Mészárosné saját gyártásúként állította volna be, hanem külső gyártásban készülő családi realityként jelentette be. Azonban a „saját gyártás” még nem azt jelenti, hogy azt cégen belül kell elkészíteni, hiszen például a Netflix saját gyártású tartalmai sem cégen belül készülnek.)
A lap felidézte: a Life TV idén január 28-án már beharangozta, hogy a sorozatból készül majd második évad is, és várták a jelentkezőket a sorozatba egy megadott lifetv-s email címre. Az EMMI a Preport Kft.-vel kötött, a műsorra vonatkozó vállalkozási szerződés hatályát május 13. és június 10. közöttre határozta meg.
A tárca az első évadra vonatkozó szerződést tavaly december 4. és 5. közé datálta, de az első évad már azt megelőzően, november 26-án, a szerződés hatályba lépése előtt a hvg.hu szerint elérhető volt a YouTube-on, méghozzá nem a Life TV YouTube-csatornáján, hanem a Családbarát Magyarországén, mely a minisztérium Család és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságáé.
A Life TV a saját oldalán egyébként a Családbarát Magyarország csatornájáról illeszti be a videókat. Ezeken a Life TV logója szerepel, a stáblistán pedig a Life TV tulajdonosa, a Media Vivantis Zrt. látható. Az EMMI közreműködésére a stáblista után felvillanó Családbarát Magyarország logó utal.
Nem nagyon akartak beszélni a felek a szerződésről
A lap próbálta kideríteni, hogy mennyibe kerül összesen a sorozat előállítása, és kinek a kezében vannak a szerzői jogok, hogyan szól a megállapodás, de az EMMI és a Media Vivantis először nem válaszolt a kérdésekre, majd több nappal a cikk megjelenése után a minisztérium azt közölte, hogy a Media Vivantis Zrt. „anyagi és infrastruktúrális erőforrásaival főtámogatója az EMMI kezdeményezésére megvalósuló sorozatnak”. Hozzátették, hogy
„a sorozat a gyártási költségek egy részének átvállalásával és a sugárzás biztosításával járul hozzá a társadalmilag fontos üzeneteket hordozó műsor létrejöttéhez a Life TV”.
A lap cikkére ma a minisztérium még azt reagálta, hogy nem az EMMI gyárt műsort a Vivantisnak. Arról továbbra sem közöltek információt, hogy a felek milyen arányban viselik a költségeket, és az sem világos, hogy kinél vannak a sorozathoz kapcsolódó jogok.
A Media Vivantis közölte, hogy azért támogatja a sorozatot, mert úgy véli, társadalmilag fontos, a család fontosságát hangsúlyozó produkcióról van szó, aminél a siker nem a magas nézettségben mérhető. A hvg.hu ugyanakkor megjegyezte, hogy mindenesetre a tévécsatorna legalábbis csökkentett áron jut tartalomhoz, hiszen a költségeket valójában az adófizetők állják, és utána a tartalmakat aztán a Life TV a normál, üzleti műsorstruktúrájában használ fel, és az igazi társadalmi felelősségvállalási eljárás az lenne, ha a sorozatot a Media Vivantis a saját költségén állítaná elő, levetítetné és jótékonyságból megengedné, hogy a YouTube-ra is feltegye a minisztérium ingyen, azaz az nem jótékonyság, hogy a gyártási költségek egy ismeretlen hányadának fejében osztják meg a produkciókat, hanem színtiszta koprodukció.
Andrási Kata, a Preport tulajdonos-ügyvezetője a jogokkal, jogdíjakkal kapcsolatos kérdésekkel a Life TV-hez irányította az újságírókat, arra hivatkozva, hogy ők gyártották a sorozatot.
Andrási Kata annyit viszont elmondott, hogy az első évad nyolc epizódja nyolc ismétlést követően januárig 226 ezer megtekintést ért el. Andrási Kata hozzátette: „A 2019-es első évadot követően a második évad gyártására is sor került, eredetileg már a tavaszi szezonban műsorra tűzte volna a Life TV a második évadot, de a világjárvány sajnos a mi forgatásainkat is érintette, így az őszi idényben kerülnek sugárzásra a második évad epizódjai.”
Furcsa dátumok
A hvg.hu furcsállja a dátumokat is, ugyanis a tárca szerződése a lap szerint még sehol nem volt, amikor az első epizód felkerült a minisztérium YouTube csatornájára. Különösnek tartja a lap azt is, hogy a minisztérium egynapos szerződést kötött a sorozat elkészítésére, holott nyolc epizódról van szó, amit nehéz egy nap alatt elkészíteni.
A hírportál azt feltételezi, hogy már tavaly novemberben (sőt még korábban) volt valamiféle megállapodás az EMMI és a Media Vivantis között, amit a minisztérium gyakorlatilag csak lepapírozott december elején a Preporttal kötött szerződéssel, és így jött ki a két (a 9,6 és 10,4 milliós) szerződéssel összesen kereken a 20 millió forint összeg.
Nem először dolgozik együtt a Preport és a minisztérium
A portál megjegyezte, hogy a Preport és az EMMI között nem ez volt az első együttműködés, hiszen a minisztérium Családvarázs című sorozatánál szintén a Preport működött közre. Ennek epizódjai ugyancsak a Családbarát Magyarország-csatornán nézhetők, illetve tévé is vetítette őket. Viszont nem egy privát csatorna, hanem a közmédia M2-je.
A Preportnak egyébként sok állami megrendelése van. A cég ügyvezetője Andrási Annamária Kata, vagyis pont úgy hívják, mint a minisztériumban a 2010-14-es ciklusban a parlamenti államtitkárság sajtófőnöki feladatait ellátó kommunikátor. Hogy ugyanarról a személyről van-e szó, arra a lap nem kapott választ.
Rövid idő alatt szépen felfutott a Media Vivantis bevétele
A Life Tv mellett az Ozone Tv-t is működtető Media Vivantist egyébként tavaly március 29-én hozták létre, 100 százalékos tulajdonosa a miniszterelnök barátjának felesége. A vezérigazgatója a cégnek Hajdú Péter, de igazgatóságának tagja Vaszily Miklós, a TV2 elnöke, egyben az Index hirdetési felületeit is értékesítő Indamédia 50%-os tulajdonosa, aki hamarosan elindítja a Mészáros Lőrinc közeli Pesti Tv-t is.
Benne van az igazgatóságban a TV2 igazgatóságából már ismerős Tima János, a Felcsúttal szomszédos Alcsútdoboz fideszes alpolgármestere, és György Bence, az Origo egykori főszerkesztője, valamint Kiss Péter, a TV2 egykori programigazgatója is, aki nemrég igazolt a tévéhez programigazgatónak.

A tavaly gründolt Media Vivantis 2019-ben a még nem is egész évet kitevő pénzügyi évben 1,2 milliárd forint árbevételt és 120 millió forint profitot tudott elérni. A bevétel legnagyobb része, 897,7 millió forint szponzorációs bevételből származott. Befolyt még 35 millió forint csereügyletből és 79 millió „egyéb” szolgáltatás nyújtásából. A reklámbevétel 60 millió volt, míg a terjesztésből származó bevétel 138 millió.
A Media Vivantis TV-licence vásárlás címen 70 millió forintos vagyont könyvelt, ezen kívül 132 millió forint értékben szerzett be közelebbről meg nem határozott, egyéb vagyoni jogokat. TV-tartalmakat 38 millió forint értékben vásároltak – írta a hvg.hu.
További hírek találhatók a Media1-en.