fbpx
Rádió Q / Rádió Quarantine

Rádió Quarantine néven támadt fel a Rádió Q

A Rádió Quarantine csapata régi Rádió Q-s emberekből áll, és kifejezetten a koronavírus világjárvány alatti tájékoztatásra és szórakoztatásra fókuszálnak. A próbaadás már elindult, az interneten már most bárki hallgathatja a beszélgetéseket és a zenéket.

Karanténos rádiót üzemeltek be a radioq.hu internetes oldalon keresztül a 2017 márciusában elnémult egykori, fővároskörnyéki közösségi rádió, a Rádió Q volt munkatársai, akik most Rádió Quarantine néven indítottak netes rádiót (a honlapon néhol Rádió Qarantine-ként említik), hogy ezzel segítsék elő a koronavírus (COVID-19) világjárvány idején a lakosság tájékozódását és szórakozását, és azt, hogy az önkormányzatok kommunikálni tudjanak a lakossággal. (A helyi rádiós frekvenciák többsége Fidesz-közeli oligarchákhoz került.)

Azt írják a weblapon:

„Ha valamikor, akkor most – a járvány idején – van szükség egy civil összefogással készített közösségi rádióra. Egy olyan független forrásra, ahol megszólalhat a hallgató: a segítő és a segítségre váró is. Egy olyanra, ahol az önkormányzatok, – amelyeket a bajban magára hagyott az állam – tájékoztathatnak és tájékozódhatnak. Arról, hogy mi a teendő, hol a legnagyobb a szükség és más önkormányzatok ugyanarra gondra milyen megoldásokat alkalmaznak”.

A Rádió Quarantine szerint nagy szükség van egy ilyen közösségi rádióra akkor is, ha köszönetet akarunk mondani a segítőknek, a frontvonalban dolgozóknak. Az új netes rádió alapítói úgy érzik,

„most különösen kell egy demokratikus-civil rádió!”

Máris több beszélgetés adásba került

Az új netes rádió műsorvezetőjeként jelenleg Dömsödi Gábort, Pataki Andrást és Buzás Lacka Gábort szerepeltetik.

A Rádió Q / Rádió Qarantine műsorvezetői
A Rádió Q / Rádió Qarantine műsorvezetői

A Rádió Quarantine hivatalosan 2020. május 15-én kezd sugározni a neten, de valójában már most szól a próbaadás a radioq.hu-n, és néhány interjú is adásba került. A leghallgatottabb interjúik közé tartozik például a László Imre újbudai polgármesterrel (DK), volt kórházigazgatóval, Falus Ferenc volt országos tisztifőorvossal, Jakab Péter (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Hadházy Ákos (független) országgyűlési képviselőkkel készült interjúk, de a népszerű interjúk között találjuk az oldalon Havas Henrikkel és Csóti Csabával készült beszélgetéseket is. Bár az interjúk külön-külön is visszahallgathatók, nem egy podcastról van szó, hanem egy élő streaming rádióról.

A Rádió Q egykori frekvenciája kormányközelbe került, így most csak a net maradt az egykori csapat számára

A 2007-ben létrejött Rádió Q egykori rádiós frekvenciáját a néhai Andy Vajna filmügyi kormánybiztos szerezte meg a médiaszolgáltató 2017-es ellehetetlenülését követően. A frekvencián indult el azután a budapesti Retro Rádió, majd a Retro Rádió országos frekvenciára történő átköltözésekor a Magyar FM örökölte meg a frekvenciát. A Magyar FM tavaly azután szintén megszűnt, és a helyére az ugyancsak kormányközeli Best FM került, ami jelenleg a miniszterelnök barátjának, Mészáros Lőrinc felcsúti dollármilliárdos emberének tulajdonában van.

Emiatt a Rádió Quarantine, ha akarná sem tudná egykori rádiós frekvenciáját használni, ezért is választották a netet. A netes rádiózásnak köszönhetően viszont a vételkörzetük nem korlátozódik Budapestre és környékére.

További hírek találhatók a Media1.hu-n!

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások