Nagy port kavart a MÚOSZ által is szakmailag aggályosnak tartott, az állami M1 csatornán januárban képernyőre került, Karácsony Gergely főpolgármesterrel készített készített interjú, amit Mészáros Kata (a rákosmentei fideszes alpolgármester felesége) készített el azt követően, hogy a sajtóban cikkek jelentek meg arról, hogy tavaly októberi megválasztása óta még egyszer sem szerepelhetett vendégként Budapest első számú vezetője a nemzeti hírcsatorna stúdiójában. A Karácsony-interjú miatt korábban a Párbeszéd (melynek Karácsony a társelnöke) törvénymódosítást nyújtott be és a Médiatanácsnál is panaszt tett, de még fideszes politikusok közül is voltak bírálói az interjúnak, ahol a riporter az interjúalanyának folyamatosan a szavába vágva olyan kérdéseket feszegetett, hogy miért nem az MTVA épülete előtt parkolt a főpolgármester, miért nem kerékpárral ment az MTVA Óbuda külső részén lévő gyártóbázisára, miközben kint egyébként téli hideg volt.
A Publicus Intézet erről az interjúról is megkérdezte a budapestiek véleményét a Népszava megbízásából.
A fideszesek fele nem volt elégedett
Tízből hat válaszadó szerint a Karácsony Gergellyel készített M1-es interjúban a főpolgármester munkájával, terveivel kapcsolatban érdemi kérdések nem kerültek szóba. Még minden második Fidesz szavazó is azon a véleményen volt, hogy Karácsony alig kapott komolyan vehető kérdéseseket az interjú során.
A megkérdezett Fidesz szavazók 49 százaléka mondta azt, hogy inkább érdemi kérdéseket kapott Karácsony Gergely, míg a másik fele (49 százalék) szerint a főpolgármester alig kapott komolyan vehető kérdésesek az interjúja során.
Eközben az ellenzéki válaszadók döntő többsége szerint nem hangzottak el érdemi kérdések az M1-es riportertől: leginkább a Jobbik (90 százalék) és a DK (89 százalék) szavazói látták így.

A budapestiek kétharmadát felháborította az interjú
A megkérdezettek több mint kétharmada inkább felháborítónak tartja azt, hogy ilyen interjút készített az M1 Karácsony Gergellyel.
Viszont ennél a kérdésnél kiugróan eltér a Fidesz szavazók véleménye a parlamenti ellenzékhez tartozó pártok szavazóitól: tízből hét (71 százalék) Fidesz szavazó szerint inkább nem volt felháborító a beszélgetés, tízből három (28 százalék) kormánypárti szavazó azonban inkább felháborítónak tartja a köztévé interjúját.
Az ellenzéki szavazók elsöprő többsége látja inkább felháborítónak a Karácsony Gergellyel készített beszélgetést. Az összes megkérdezett DK és Jobbik szavazó is így nyilatkozott.
Elvárták volna, hogy érdemben kérdezzen az M1 munkatársa
Tízből nyolc (76 százalék) válaszadó szerint a köztévé újságírójától elvárható, hogy érdemi kérdésekkel foglalkozzon egy megválasztott politikussal készült interjúban. Tízből kettő (20 százalék) megkérdezett szerint egy újságíró szabadon kérdezhet bármit, nincs értelme elvárásokat megfogalmazni ezzel kapcsolatban.
Ennél a kérdésnél a Fideszre szavazók több mint fele egyetértett abban a többi párt választóival, hogy az interjút készítő Mészáros Katától elvárható, hogy csak érdemi kérdéseket tegyen fel egy megválasztott politikusnak
A budapestiek szerint nem a legfontosabb közéleti témákról szólt az interjú
Tízből hat megkérdezett szerint az interjú során a közlekedési helyzetnek vagy első helyen vagy második helyen kellett volna megjelennie. Közel ugyanilyen fontosságúnak ítélték meg a lakhatási- és bérlakáshelyzet kérdéskörét is.
Tízből hat (58 százalék) megkérdezett szerint a közlekedési helyzetnek vagy első helyen (27 százalék) vagy második helyen (31 százalék) kellett volna megjelennie a beszélgetésben. Minden második (46 százalék) válaszadó szerint vagy első helyen (29 százalék) vagy második helyen (16 százalék) kellett volna megjelennie az interjúban a lakhatási- és bérlakáshelyzet kérdéskörének.

A kutatás módszertana
A Publicus Intézet a Népszava megbízásából 2020. január 27. és február 3. között, 1006 fő megkérdezésével a budapestiek körében készített, a fővárosiak nemére, életkorára, iskolai végzettségére nézve reprezentatív közvélemény-kutatásban vizsgálta a főpolgármesterrel készített M1-es interjú fogadtatását, továbbá egyes aktuális fővárosi ügyek megítélését.
A Publicus blogjában további, más fővárosi témákra vonatkozó adatok is találhatók a kutatásból.
A Médiatanács nem vizsgálódik
Épp most érkezett a hír, hogy a Médiatanács úgy döntött, nem indít eljárást a Karácsony-interjú kapcsán, a testület azt is elmagyarázta, miért határozott így.
További médiával kapcsolatos hírek, cikkek olvashatók a Media1-en.