fbpx

Karácsony-interjú

Az M1 nemzeti hírcsatorna híradója

Döntött a Médiatanács a Karácsony-interjúról

A testület e heti ülésén szerepelt a Mészáros Kata által elkészített, sokak által kifogásolt színvonalú, sőt egyes vélekedések szerint jogszabályba ütköző, az M1-en sugárzott riport, de a Médiatanács úgy döntött, nem indít eljárást a történtek miatt.

Az MTVA épülete Budapesten Fotó: Ladányi András, Media1

Benyújtotta a Párbeszéd a médiatörvény módosítóját

Törvénymódosító javaslattal fordult tegnap az Országgyűléshez az ellenzéki párt a közmédia sorozatos jogsértései, például a Mészáros Kata által elkészített Karácsony-interjú kapcsán. A párt a Médiatanácsot is megkereste.

Karácsony Gergely, megválasztása után több mint 100 nappal első interjúját adja az M1-nek, Mészáros Kata kérdéseire válaszolva

Megakadályozták a botrányos Karácsony-interjú vizsgálatát

Hiába ült össze szerdán a Közszolgálati Kuratórium, ott ugyanis a kormánypárti delegáltak megakadályozták a Mészáros Kata által készített, az M1-en adásba került beszélgetéssel kapcsolatban felmerült súlyos etikai aggályok kivizsgálását. Siklósi Beatrix ügyét sem sikerült napirendre vetetni.

Mészáros Kata és Füzesi Péter, a rákosmenti fideszes alpolgármester

Levették a fotót, amin Mészáros Kata, az elhíresült Karácsony-interjú riportere a férjével, a fideszes alpolgármesterrel szerepelt

A kép által érthetőbbé vált a hirtelen országos ismertségre szert tett köztévés munkatárs, Mészáros Kata viselkedése, vagyis hogy míg Karácsony Gergely főpolgármester esetében meghökkentő dolgokat kért számon, addig a következő vendéggel, egy fideszes politikussal már közel sem volt ennyire szigorú.

Karácsony Gergely, megválasztása után több mint 100 nappal első interjúját adja az M1-nek, Mészáros Kata kérdéseire válaszolva

Karácsony-interjú: A MÚOSZ szerint az M1 megsértette a Közszolgálati Kódexet és a sajtótörvényt

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége a Médiatanácshoz és a Közszolgálati Kuratóriumhoz fordul az állami televízióban kedden látott „Karácsony-interjú” kapcsán. A MÚOSZ állásfoglalásában felelősségre vonást, továbbá a hasonló esetek elkerülése érdekében megelőző intézkedéseket követel. Egyébként Fidesz-közelből sem mindenki örül a beszélgetés színvonalának.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások