
Újabb 9 évig totális Fidesz-uralom lesz a Médiatanácsban
Most már szinte biztos, hogy a következő 9 évben is újból kizárólag Fidesz-támogatta jelöltek ülnek majd a magyar médiapiac felügyeletét ellátó Médiatanácsban. Íme a jelöltek névsora.

Most már szinte biztos, hogy a következő 9 évben is újból kizárólag Fidesz-támogatta jelöltek ülnek majd a magyar médiapiac felügyeletét ellátó Médiatanácsban. Íme a jelöltek névsora.

A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre összesen 183 nevezés érkezett.

Bár az MTVA eddig mindig tagadta a nem kívánatos személyeket tartalmazó tiltólisták létét, megint akadt valaki a napokban, aki megtapasztalhatta, hogy a nem kívánatos személyek kategóriája biztosan létezik.

A pályázaton 15 millió forintot lehet szerezni.

Ezentúl például egy-egy cikkhez csak a megjelenést követő 24 órában lehet hozzászólni, de azt sem mindig.

A TV2 Média Csoport is részt vesz a Magyar Nemzeti Bank 2019-ben indított vállalati kötvényprogramjában, ahol 30 milliárd forintnyi jegybanki forráshoz juthat.

Az oldal egy héttel ezelőtti felfüggesztését követően össze tudtak kalapozni annyi pénzt, ami elegendő lehet a pécsi szerkesztőség működéséhez.

A Mr. GfK-ként is emlegetett ügyvezető igazgató ezt egy interjúban jelentette be. Azt is elmondta, hogy alapít egy új céget.

Az amerikai elnök erre úgy reagált, azt hitte, már nem is létezik a Newsweek.

Az időszakos filmcsatornán lesz látható a Trónok harca sztárjának új sorozata, a Négy esküvő és egy temetés sorozatváltozata is, melynek főszerepét a Trónok harcában világhírűvé vált Nathalie Emmanuel játssza.