fbpx
Az Év Honlapja 2019 pályázat logója

Átadták az Év Honlapja díjakat

A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre összesen 183 nevezés érkezett.

Idén már 18. alkalommal rendezték meg Az Év Honlapja pályázatot. A díjátadóra múlt héten szerdán, az Extra Budapest színpadán került sor. Varga István László, a pályázat alapítója, valamint Eszes István zsűrielnök ünnepélyes keretek között hirdették ki az 2019. év nyerteseit.

„Az idei termés rendkívül gazdag lett. Pályázóink mindegyike komolyan vette az okos eszközök elterjedését és már eleve mobilra tervezett honlapokkal startolt. Vezető nemzetközi és hazai digitális marketing szakemberek egyöntetű véleménye, hogy az első három legfontosabb marketing eszköz egyike a honlap. Ez a trend várhatóan a jövőben sem változik. A hazai specializált digitális ügynökségek és webfejlesztő csapatok előretörése már évek óta tart. Ennek eredményeképpen számos kimagasló és szakmailag igényes pályázatot díjazhatott a szakmai zsűri” – mondta el Varga István.

A pályázatra a legtöbb nevezés a Szolgáltatás (25), az E-kereskedelem (20), illetve Az Év applikációja (15) kategóriába érkezett. Emellett számos nevezést adtak be például Márkaoldal kategóriában is.

Az estről díjjal térhetett haza többek között a Pregprogram, a Praktiker mobil applikáció, a Halott Pénz weboldala, elismerést kapott Miskolc Megyei Jogú Város honlapja, és a Kék-sárga kárbejelentőt kiváltó E-kárbejelentő alkalmazás is. 2019-ben Az Év Honlapja Abszolút győztese a matematika-tanulást segítő Mateking.hu lett

A közönségdíjat több mint 5960 szavazattal az xEmblémázás.hu weboldal nyerte. Az Internet Kultúra Fővárosa díjat ismét, immáron negyedik alkalommal Debrecen városa tudhatja magáénak.

Íme a győztesek teljes listája.

Agrár kategória

Minőségi Díj: AXIÁL Kft. weboldal

Különdíj: Profigazda.hu – Online Gazdabolt

’Az Év Honlapja’: Margaréta Kertészet – Ha egy szép kert az álmod

Az Év Applikációja kategória

‘Az Év applikációja’: Praktiker Mobil Applikáció

Minőségi Díj: Akciós Katalógusok applikáció

Különdíj: “Gyerekkel” App

Különdíj: SofőrHívó – A Sofőrszolgálat Versenyeztető App

Az Év Kreatív megoldása kategória

‘Az Év Kreatív megoldása’: Csillagaim.hu – Személyre szabott csillagtérkép, felejthetetlen pillanatról

Minőségi Díj: GDPR IRÁNYTŰ: chatbot alapú digitális digitális könyvjelző

Az Év Technológiai megoldása

‘Az Év Technológiai megoldása’: Cégjelző Kft. weboldal

Minőségi Díj: Kék-sárga kárbejelentőt kiváltó E-kárbejelentő alkalmazás

B2B weboldalak kategória

’Az Év Honlapja’: Kreatív Vonalak – kisvállalati márkaépítés

Minőségi Díj: WebEye

Különdíj: Sz.Variáns – csomagoláskészítés, tervtől a kivitelezésig

Egészségügy kategória

’Az Év Honlapja’: Pregprogram

Minőségi Díj: Dudits Dénes – Lehet józanul élni!

Különdíj: EduKid – Halld a világ hangjait!

E-kereskedelem kategória

’Az Év Honlapja’: Praktiker Webshop

Minőségi Díj: eMAG Magyarország

Különdíj: Gyerekruha Klub webáruház

E-learning kategória

’Az Év Honlapja’: mateking.hu – matek egyszerűen

Életmód és Sport kategória

’Az Év Honlapja’: Pregprogram

Minőségi Díj: Esport Universum

Különdíj: Sportoljma weboldal megújítása

Ifjúsági kategória

Különdíj: Trónok Harca HUN

Különdíj: Tesi-Suli – Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

Influencer kategória

‘Az Év Influencer kampánya’: MABISZ – edukációs kampány

Kereskedelem kategória

’Az Év Honlapja’: Seachili Bikini – fürdőruhák valódi nőknek

Minőségi Díj: Barabás Téglakő honlapja

Különdíj: Budai Walzer by SISKIN

Kormányzat kategória

Minőségi Díj: Pénzügyminisztérium – Okosan a pénzzel! honlap

Különdíj: Országos Bírósági Hivatal

Közösségi kategória

’Az Év Honlapja’: Sportoljma weboldal megújítása

Minőségi Díj. Vasi vizeken megyei horgászportál

Kultúra kategória

’Az Év Honlapja’: Bar Show – Fesztivál azoknak, akik imádják a bárok világát!

Minőségi Díj: Művészetek Háza Veszprém honlapja

Különdíj: Halott Pénz weboldal

Márkasite kategória

’Az Év Honlapja’: eSense karrier/toborzó honlap

Minőségi Díj: MySuzuki Services

Különdíj: Matyodesign NonProfit Kft.

Média (online és offline) kategória

’Az Év Honlapja’: autopro.hu

Művészek, közszereplők honlapja kategória

’Az Év Honlapja’: Halott Pénz weboldal

Non-profit kategória

’Az Év Honlapja’: Kék-sárga kárbejelentőt kiváltó E-kárbejelentő alkalmazás

Minőségi Díj: Boldogságóra – Program pozitív pszichológiával

Oktatás kategória

’Az Év Honlapja’: Granada Spanyol Nyelviskola

Különdíj: Boldogságóra – Program pozitív pszichológiával

Önkormányzatok és települések kategória

’Az Év Honlapja’: Miskolc Megyei Jogú Város

Portfólió oldalak kategória

’Az Év Honlapja’: Hlinka Zsolt – Épületfotózás

Minőségi Díj: Schumacher Webdesign

Rendezvény kategória

’Az Év Honlapja’: Kreatív Kedd – Inspirációs üzleti estek Debrecenben

Minőségi Díj: Bar Show – Fesztivál azoknak, akik imádják a bárok világát!

Szolgáltatás kategória

’Az Év Honlapja’: Salonic

Minőségi Díj: Debreceni International Airport – regionális légikikötő

Különdíj: Billingo

Különdíj: Pregprogram

Turizmus kategória

’Az Év Honlapja’: Debreceni International Airport – regionális légikikötő

Minőségi Díj: A Zsolnay Örökségkezelő NKft. honlapcsaládja

Vendéglátás kategória

’Az Év Honlapja’: Nr.8. Restaurant & Beer

Minőségi Díj: Zsindelyes Cottage – Őszinte vendégül látás, kedves emlékek

Különdíj: Small Friday by Borsuttogó

Abszolút Év Honlapja nyertese

mateking.hu – matek egyszerűen

Internet Kultúra Fővárosa

Debrecen

Közönségdíj:

xEmblémázás.hu – Emblémázz egyszerűen

További online médiával kapcsolatos hírek olvashatók a Media1 online rovatában.

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások