Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az Atreju nevû rendezvényen, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párttalálkozóján

Orbán Viktor beismerte: nincs baloldali médiatúlsúly Magyarországon

A magyar miniszterelnök Rómában, nagy nyilvánosság előtt beszélt szombaton arról, hogy nincs baloldali túlsúly Magyarországon. Tavaly, sőt idén év elején is még ennek ellenkezőjét állította nyilvánosan, pedig már akkor is szinte mindent eluralt a Fidesz-barát újságírás Magyarországon.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

A Fratelli d’Italia (jobboldali Olasz Testvérek / FdI) nevű jobboldali párt által szervezett immár hagyományos többnapos rendezvényen, az Atrejun lépett fel szombaton Rómában Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, ahol az előadását követő pódiumbeszélgetésen a magyar médiahelyzetet ért brüsszeli kritikákról is kérdezték.

A hvg.hu erről szóló tudósítása szerint Orbán Viktor a válaszát azzal kezdte, hogy a média nagyon ingoványos terület, óvatosan beszél, mert van baja elég.

A helyzet szerinte az, hogy Nyugat-Európában a média nagy része lelkében, történetében, filozófiájában és értékrendjében meggyőződésesen baloldali és liberális. Ha csak az újságírók szavazhatnának egy parlamenti választáson, akkor a nyugat-európai országokban 90-10 arányban a baloldal nyerne – mondta. „Ez a helyzet” – tette hozzá Orbán.

A műsorvezető ezután közbevetette, hogy az újságírók a dolgukat végzik, Orbán azt mondta, ő ezt nem kritikának szánta, hanem csak a helyzet leírására. A miniszterelnök ezután került korábbi, év elején tett kijelentésével önellentmondásba.

Orbán Viktor ugyanis ezúttal azt mondta: „Magyarországon ez nem így van. Ha a magyar médiára vetünk egy pillantást, akkor a baloldalnak maximum 60, de inkább csak 50 százaléka van, és a keresztény-konzervatív jobboldalnak szintén 45-50 százaléka.”

Orbán januárban még rosszul ébredt reggelente a baloldali médiatúlsúly miatt

Ez azért érdekes, mert tavaly, majd idén januárban is, amikor Orbán Viktor hosszú idő után, a sajtó nyomására végül tartott egy sajtótájékoztatót (ahonnan Orbán emberei legalább 8, kormánykritikus szerkesztőséget kívül rekesztettek), a miniszterelnök még azt állította, hogy Magyarországon baloldali médiatúlsúly van, sőt akárhányszor felébred reggelente, úgy érzi, aznap is ellenzékben kénytelen majd dolgozni.

A miniszterelnök római kijelentéseiről szóló mostani hvg.hu-s tudósítás szerint ehhez képest szombaton már Orbán szemszögéből kifejezetten rózsás a helyzet, legalábbis az alapján, amit az olasz pódiumon mondott. Szerinte ugyanis ma „Magyarországon nem lehet összevissza beszélni, euróblablát, píszít beszélni”, „mert másnap a konzervatív sajtó megírja, hogy ez mekkora szamárság”.

Orbán Viktor hozzátette: „Magyarországon a különböző irányultságú nyilvánosság között van egy nyílt verseny”. Orbán ezután azt mondta, az ő beszédéről is megírják majd, hogy milyen fasiszta beszédet mondott, meg azt is, hogy milyen remek beszédet, aztán az emberek eldöntik, melyiknek hisznek.

Orbán: a píszi diktatúrájában élünk

Orbán szólt arról is, hogy véleménye szerint a píszí diktatúrájában élünk, tehát ha összehívnák az európai miniszterelnököket, és egy őszinte vitát kezdeményeznének, akkor az nem sikerülne, meg van határozva, hogy mit szabad és mit nem szabad mondani. Nem jogilag, hanem ha olyat mondanak, amit nem szabad, akkor össztűz alá veszik őket. „Az én európai miniszterelnök kollégáim ettől szenvednek”, idézi a hvg.hu a magyar miniszterelnök szavait.

A miniszterelnök szavai már korábban sem feleltek meg a valóságnak

A miniszterelnök állítása az állítólagos baloldali túlsúlyról egyébként már korábban sem volt igaz. Ismert, hogy közel 500 médiaterméket megszerzett tavaly a Fidesz-közeli KESMA (Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány), nincsenek Magyarországon olyan megyei lapok, melyek nem a Fidesz kontrollja alatt állnának, a rádiós piacot szinte teljes egészében bedarálta maga alá a párt, emellett a közpénzekből működő köztelevíziókat és közrádiókat teljesen kisajátította a Fidesz, ahogyan a nemzeti hírügynökséget, az MTI-t is is.

Napilapok közül a Népszabadságot bezárták, a kormánykritikus napilapok közül egyedül a Népszava maradt talpon, az állami reklámokkal és állami hitelekkel felpumpált TV2 pedig sokszor hamisítja meg a híreket. Az egyik egykoron mértéktartó hírportál, az Origo ugyancsak a pártközpont érdekeit szolgálja. A kormánybarát sajtóba folyamatosan ömlik az állami reklám, a közpénz, míg a nem lakájmédiumok versenyhátrányba kerülnek, hiszen nem kapnak állami hátszelet, ráadásul az újságíróik kérdéséire gyakran nem kapnak választ, sajtóeseményekről pedig igyekeznek kívül rekeszteni őket. A miniszterelnök jellemzően csak a baráti sajtónak ad interjút.

Épp a napokban jelent megy újabb Fidesz-barát sajtótermék, a Mandiner hetilap.

Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az Atreju nevű rendezvényen, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párttalálkozóján Rómában 2019. szeptember 21-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti