Több változás is történt mostanában a kormányközeli, részben egyébként Mészáros Lőrinc közvetett érdekeltségében lévő Atmedia reklámértékesítő ház körül.
Az egyik, hogy megváltozott az MTVA (közmédia) tévé- és rádiócsatornáinak, valamint a TV2 Média Csoport tévécsatornáinak, illetve a több más tévétársasággal együtt összesen 43 tévécsatorna reklámidejének értékesítésével foglalkozó Atmedia Kft. anyavállalatának, a Habony Árpád nem hivatalos miniszterelnöki tanácsadó egykori hitelezőjeként ismertté vált Tombor Andráshoz kötött Visus Investment Kft.-nek a tulajdonosi szerkezete.
Kikerült ugyanis a tulajdonosok közül a Tremmel-Bszn Invest Kft., a 2016 végén rövid ideig a TV2 Zrt. igazgatósági tagjaként is funkcionáló Tremmel Zoltán jogász vállalkozása. Tremmelről épp mostanában derült ki, hogy ő lett a TV2 Zrt. anyavállalatának, a Magyar Broadcasting Co.-nak (MBC) az ügyvezetője. Emellett az AV Progress Kft.-nek is Tremmel az ügyvezetője.
Tremmeltől azonban nem került messzire az Atmedia anyavállalatának üzletrésze. Az új tulajdonos ugyanis éppen az előbb már említett AV Progress Kft. lett.
Az Atmedia anyavállalatának új tagja, az AV Progress Kft. korábban Andy Vajna vállalkozásaként volt ismert.
Mivel az AV Progress Kft. érdekeltségében van a TV2 is, így a reklámértékesítő ház, az Atmedia és a TV2 közötti amúgy sem túl nagy távolság ezzel tovább csökkent. Sőt az AV Progress idén február végén az egyik tulajdonosa lett annak az IKO Holdingnak is, amelyben Mészáros Lőrinc is érdekelt, és amely a TV2 műsorait is gyártja, illetve az ATV szórakoztató jellegű műsorainak gyártója is. Az AV Progress az IKO esetében az AV Investments Kft. üzletrészét vette át.
Az AV Progress cégé több mint 25 százalék lett
Az Atmedia cégnek az Opten céginformációs rendszere szerint 67,33 százalékos, vagyis kétharmad feletti tulajdonosa a már említett Visus Investment. A fennmaradó részből 32,67 százalék a Mangusta nevű luxemburgi cégé, amit a TV2-t mostanáig vezető Dirk Gerkenssel szorosan együttmozgó Rákosi Tamáshoz, a TV2 eddigi igazgatósági tagjához és az IKO műsorgyártó cég egyik tulajdonosához lehet kötni.
Az Atmediát tulajdonló Visusnak az előbb említett AV Progressen kívül az Equantis nevű máltai cég és Mészáros Lőrinc tőkealapja, a Status MPE a tulajdonosa.
A legnagyobb tulajdonos, az Equantis szálai Máltára és Rákosi Tamás közelébe vezetnek
A Media1 által megszerzett legutóbbi társasági szerződés alapján az Equantis 49,5 százaléknyi szavazattal rendelkezik az Atmediában, ezzel többségi tulajdonosnak számít. Bár hivatalosat arról nem tudni, kié maga az Equantis, érdekes körülmény lehet, hogy az Equantis nevére a Media1 a magyar ODEX Outdoor Expert Kft. tulajdonosi körében is rábukkant az Opten céginformációs rendszerben. Márpedig az ODEX-ben tulajdonos az IKO is, amelynek Rákosi Tamás az alapítója. Az Odexben lévő belga tulajdonosi szálak is Rákosi-közeliséget engednek sejtetni. Pláne mivel az ODEX székhelye is ugyanaz a Hűvösvölgyi úti iroda, ahol az IKO is működik.
A másik két tulajdonos, a Status MPE és az új tag, az AV Progress egyébként külön-külön 25,25 százaléknyi részesedéssel bírnak az Atmediát tulajdonló Visusban.
Az Atmedia az ATV és az ATV Spirit, az AXN, a Cartoon Network, a Boomerang, a Discovery, a Disney, a Duna Tv, a Duna World, a Fem3, a Film4, a Galaxy4, a Humor, az ID, az Izaura TV, a Jocky TV, a Kiwi Tv, a Lichi TV, a Life TV, az M1, az M2, az M3, az M4, az M5, a Mozi+, a Moziverzum, a Music Channel, a Natgeo Wild, a National Geographic, az Ozone, a Prime, a Sláger TV, a Sony Max, a Sony Movie Channel, a Spíler 1, a Spíler 2, a Story4, a SuperTV2, a TLC, a Travel Channel, a TV2, a Tv4 és a Viasat3 csatornák reklámidejét értékesíti.
A médiahatóság rejtegeti, ki az AV Progress végső tulajdonosa
Az AV Progress Kft.-nek egyébként az Opten céginformációs rendszere szerint AV Investments nevű kft. a tulajdonosa, annak pedig az a delaware-i adóparadicsomi cég, a Cinergi, amelynek az idén év elején elhunyt Andy Vajna volt az elnöke, azonban nem tudni, hogy jelenleg kié, ugyanis Delaware-ben nem biztosított a cégnyilvánosság. Kérdeztük az NMHH Médiatanácsát is, hogy ki a végső tulajdonos, ugyanis azt kötelezően be kell jelenteni a testülethez, hiszen a céghez tartozik a Rádió 1 és a TV2 is, de a médiahatóság hetek óta nem válaszol az ezzel kapcsolatos kérdésre, holott az információ közérdekű adatnak minősül a korábbi bírósági ítéletek alapján, hiszen a Rádió 1 és a TV2 által használt földfelszíni rádiós és tévés frekvencia közvagyonnak minősül.
Más változás is van az Atmedia kapcsán
Az Atmedia reklámértékesítő ház a múlt héten azt is bejelentette, hogy leányvállalata, a Media Services Company (MSC) Kft. az Atmediát bízza meg a közmédia rádiócsatornáinak hirdetésértékesítésével.
A változás április 18-tól lép hatályba.
Az MSC ezzel egyidejűleg megszünteti a Radio Sales House Kft.-vel (RSH) való együttműködését.
A múlt heti bejelentés értelmében az RSH innentől fogva az önálló helyi rádiók hirdetésértékesítésére koncentrál, hiszen kizárólagos szerződésekkel bír a helyi rádiós piac meghatározó szereplőivel valamint értékesítési megállapodásokkal számos lokálisan piacvezető rádióállomásra.
Az Atmedia 2016 év végén vásárolta meg az MSC Kft.-t, amely 2016. január elsejétől rendelkezik a közmédia tévés és rádiós reklámfelületeinek értékesítési jogával.
Ennek a portfóliónak a rádiócsatornákat (Kossuth Rádió, Petőfi Rádió, Dankó Rádió, Bartók Rádió) érintő hirdetésértékesítését az elmúlt két évben az Atmedia és a Krskó Tibor érdekeltségében lévő, a kormányközeli HG Mediával azonos helyen működő HGY Invest Kft. által közösen létrehozott rádiós kereskedőház, az RSH végezte. Ez az utóbbi tevékenység kerül át az Atmediához.
Galavics András vezeti a rádiós divíziót
Az Atmediánál a rádiós területet az RSH korábbi kereskedelmi igazgatója, Galavics András vezeti rádió divízió és kereskedelmi vezető munkakörben. Galavics András a cég ügyvezetője, Guttengéber Csaba alatt közvetlenül felel a rádiós kereskedelmi bevételek valamint a rádiós portfólió kezeléséért. Az új divízió önálló profitcentrumként működik majd az Atmedia keretein belül.
Ezzel egyidőben az Atmedia az értékesítési munkatársak egy részét is átveszi az RSH-tól. A hirdetők ennek köszönhetően az átadás időszakában is zökkenőmentesen érhetik majd el a portfóliót.
Guttengéber Csaba, az Atmedia ügyvezetője a változást azzal indokolta a sajtóközleményben, hogy így az MSC hatékonyabbá válik, köszönhetően annak, hogy a jövőben az országos lefedettségű közrádióadók reklámértékesítését közvetlenül az Atmedia végzi. Guttengéber szerint így az Atmedia hirdetői is könnyebben, egy értékesítési rendszeren keresztül érhetik el a jövőben az országos adók reklámfelületeit. Ezáltal pedig tovább bővülnek a partnereknek nyújtott kampánymegoldási lehetőségek és még jobban kihasználhatók a médiatípusok közötti szinergiák.
Bejelentették azt is, hogy Hanák Tamás, az RSH ügyvezetője a jövőben az értékesítés felügyeletét is átveszi.