Rádió 1

Ügyvezető nélkül a Rádió 1

Mivel a Rádió 1-et működtető cégnek Vajna halála óta nincs ügyvezetője, így nincs, aki például eljárhatna a Médiatanácsnál.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

A Nemzeti Együttműködés Rendszere, a NER működtetőinek is fejfájást okozhat a következő hetekben-hónapokban az, amire a Media1 bukkant Andy Vajna médiás céghálójának tanulmányozása közben. Vajna közel 40 helyi rádiós frekvencián sugárzó Rádió 1 hálózatának a Radio Plus Kft. a központi eleme, ennek pedig amióta Bakai Mátyás korábbi társügyvezető távozott, mostanában egyetlen cégképviseletre (cégjegyzésre) jogosult ügyvezető igazgatója volt. Ez pedig maga Andy Vajna (Vajna András György), a vasárnap elhunyt kormánybiztos volt. Vajna halálának napjától  – immáron negyedik napja – nincs ügyvezetője a cégnek.

Ügyvezető hiányában pedig jelenleg nincs, aki döntést hozhatna a cég napi operatív ügyeiben ügyvezetőként, illetve aláírhatna pályázati dokumentumokat a Médiatanácsnál.

Ráadásul a médiatörvény és a rádiós frekvenciapályázatoknál alkalmazott általános szabályok alapján bármely pályázó cég ügyvezetésében és tulajdonosi hálójában történő változás a pályázati eljárás alatt automatikus kizárást jelent. Gondot okozhat az is, hogy bármely, a cégnél történő változást a médiahatóság felé 5 napon belül be kell jelenteniük akkor is, ha épp nem vesznek részt rádiós pályázaton, amit ha nem tesznek meg, bírsággal számolhatnak. A változás bejelentésére a cég ügyvezetője lenne jogosult, ő viszont ezt most nem tudja megtenni, merthogy nincs ügyvezető. Izgalmas kérdés az is, hogy ki rendelkezik jelenleg a vállalat bankszámlája felett. Az elképzelhetőnek tűnik, hogy Vajna a bankszámlák kezelésével kapcsolatban (feltehetőleg bizonyos összeghatárig) meghatalmazást adott valakinek a cég nevében, de más problémákat még bőven okozhat az ügyvezető nélküli időszak akkor is, ha van olyan meghatalmazott, aki meghatalmazással gondoskodik jelenleg a bérek, beszállítói számlák, az adók és illetékek átutalásáról.

A cégek működését szabályozó, jelenleg hatályos Polgári Törvénykönyv szerint vállalkozás ügyvezető nélkül nem működhet. A jogszabály szerint, „ha a társaságnak nem maradt ügyvezetője, a taggyűlés összehívására vagy a taggyűlés tartása nélküli döntéshozatal kezdeményezésére bármelyik tag jogosult. Ha erre a változás bekövetkeztétől számított harminc napon belül nem került sor, a taggyűlést bármelyik tag vagy hitelező kérelmére a nyilvántartó bíróság hívja össze vagy a taggyűlés összehívására, illetve a taggyűlés tartása nélküli döntéshozatal lebonyolítására az ezt kezdeményező tagot jogosítja fel”.

Bonyolítja a helyzetet, hogy több cég és több ország, az Egyesült Államok és Magyarország is érintett a Radio Plus Kft. mögötti céghálóban. A Radio Plus Kft.-nek egyetlen tulajdonosa volt, az AV Investments Kft. Ennek a cégnek kellene most rendkívüli taggyűlést összehívnia és új ügyvezetőt kineveznie a leányvállalata, a Radio Plus élére. Az AV Investmens tulajdonosa az a delaware-i adóparadicsomba bejegyzett Cinergi nevű cég, ahol egyelőre csak találgatások vannak, hogy Andy Vajna gondoskodott-e arról, hogy halála esetén ki örökli a Cinergit, amelynek ő volt az ügyvezetője, valamint feltehetőleg tulajdonosa volt. Ez utóbbiról, vagyis a tulajdonos kilétéről azonban nem lehet biztosat tudni, mivel a céget részben vagy egészben bármikor eladhatta vagy elajándékozhatta, illetve átadhatta valakinek különösebb feltűnés nélkül. A delaware-i cégek esetében ugyanis nem biztosított a cégnyilvánosság, tehát nem kérdezhető le a publikum számára a tulajdonos egy adatbázisból.

Az AV Investmentsnek egyébként mostanában 3 ügyvezetője volt. Andy Vajnán kívül Kovács Andrea (Vajna jobbkeze) és egy Las Vegasban élő személy, Samuel Russell Falconello, aki a luxemburgi bejegyzésű Las Vegas Casino S.a.r.l.-ben egyébként Vajna ügyvezetőtársa volt. Vajnának egyedüliként is aláírási joga volt, míg Kovácsnak és Falconellónak viszont együttesen kell aláírnia. Egy általunk megkérdezett ügyvéd szerint nem kizárt, hogy Falconello és Kovács a jelenlegi helyzetben – ha meg tudnak egyezni erről – megpróbálhatják összehívni a Radio Plus Kft. leányvállalat rendkívüli közgyűlését, és oda kinevezhetnek egy új ügyvezetőt. Ebbe azonban azonban bekavarhat, ha Kovácsot és Falconellót valamely dokumentum ebben korlátozta, illetve ha netán az AV Investmentset tulajdonló Cinergitől időközben őket is visszahívnák. Ezért is izgalmas, hogy Vajna gondoskodott-e a Cinergiről halála esetére, illetve ki is jelenleg a Cinergi tulajdonosa, illetve ott mennyi idő belül dől el a kérdés.

A Cinergi a TV2-nek, az IKO-nak és a Mediatime-nak is tulajdonosa volt

A delaware-i Cinergi egyébként nem csak a Rádió 1-nek volt – az AV Investmenst Kft.-n keresztül áttétellel – tulajdonosa, de a TV2 mellett az ATV szórakoztató típusú műsorait is beszállító IKO műsorgyártón kívül magának a TV2-nek, továbbá a Retro Rádió és a Rádió 1 reklámidejét is értékesítő Mediatime Kft.-nek is. Igaz, a TV2 esetében még további közbeiktatott magyarországi cégek is vannak, így a Magyar Broadcasting Co. Zrt., melynek tulajdonosa egy AV Progress Kft. nevű vállalkozás volt. Az AV Progressen keresztül viszont már az AV Investmensthez jutunk, azon keresztül pedig a Cinergihez. Ha tehát kiderül, kié a Cinergi, az hatással lesz arra is, hogy ki irányíthatja a jövőben a TV2-t és az IKO-t, és persze a Rádió 1-et és a Mediatime Kft-t. Nem véletlen, hogy nyugtatni próbálta Dirk Gerkens vezérigazgató a TV2 munkatársait, hiszen egyelőre teljes bizonytalanság övezi, ki veheti át a veszteséges és a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő MKB Bank hitele miatt zálogjoggal terhelt tévétársaságot.

Andy Vajna 75. életévében január 20-án, most vasárnap hunyt el. A halálát megelőző napot még társaságban töltötte, halála ezért annak ellenére váratlanul érte környezetét, hogy hosszú ideje és sokszor betegeskedett. Novemberben, a Fiatal Vállalkozók Hetén arról is beszélt hallgatósága előtt, hogy 9 hónapon át nyomta az ágyat betegen. Sokak tudták azt is, hogy Vajna 2009-ben rákkal küzdött, de erről a Manager Magazinnak néhány éve azt nyilatkozta, meggyógyították. Azt egyelőre nem tudni, hogy halálát végül mi okozhatta. A sajtóban arról lehetett olvasni, hogy szívinfarktus érhette, de ezt csak a környezetéből sutyorogták a bulvárlapoknak, így aligha tekinthető hivatalos szakvéleménynek.

Frissítés (2019.01.24. 09.34.). Egy nappal fenti cikkünk megjelenése után, egy hírlevélben bejelentették, hogy megtalálták Vajna utódját a Rádió 1 és a Mediatime Kft. élére.

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

Kiemelt kép: Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírona meggyilkolása után még hónapokkal is gyertyákkal emlékeznek Pozsonyban. Fotó: Szalay Dániel, Media1 (a mobiltelefonos felvétel 2018.12.30-án készült)

Kuciak-gyilkosság: Tovább duzzad a botrány

A szlovák hatóságok nagy erőkkel nyomoznak azon rendőrségi és igazságügyi alkalmazottak ellen, akik információkkal segítették Marián Kočner nagyvállalkozót, akit azzal vádolnak, ő adott megbízást Ján Kuciak oknyomozó újságíró megölésére. Ám a besúgók segítségével eddig rendre kisiklott a nyomozók keze közül.

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!