
Két ügyben is vizsgálja a TikTokot az ír adatvédelmi hatóság
A népszerű közösségi platform európai leányvállalatát akár éves betételének 4 százalékát elérő összegre is büntethetik.
A népszerű közösségi platform európai leányvállalatát akár éves betételének 4 százalékát elérő összegre is büntethetik.
A vizsgálatot még 2017-ben indították a cég ellen, miután a New York-i Emberi Jogi Bizottság számtalan bejelentést kapott a csatornánál zajló „burjánzó visszaélésekről”.
Az Európai Bizottság gyanúja az, hogy a tech-óriás előnyben részesítette saját online hirdetési szolgáltatásait, és ezzel megsértette a trösztellenes szabályokat.
Az olasz versenyhivatal azért bírságolta meg az amerikai techóriást, mert kizárta az Enel nevű helyi cég által kifejlesztett e-mobilitási alkalmazást az Android rendszerből.
Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság elnökének friss határozata szerint törvénytelenül kezelték és hozták nyilvánosságra az egyik kormányfüggetlen újságíró személyes adatait a Troll című tévéműsorban. Milyen következményekkel kell számolnia a Hír Televíziónak?
Az amerikai IGN nevű gamer témájú médium volt újságírói többek között munkahelyi agresszióra, felettesek részéről hatalmi visszaélésre és arra panaszkodtak nyilvános Twitter-bejegyzéseikben, hogy olyan cikkek megírására is kényszerítették az újságírókat, amelyeknek hazug pletykák voltak az alapjai. Az IGN társalapítója végül kénytelen volt elnézést kérni.
Az egyik legrangosabb hazai oknyomozó-díjat idén a 24.hu újságírója kapta, akinek írása nyomán vádat emelt az ügyészség a Fidesz egyik országgyűlési képviselője, illetve a személye köré összpontosuló hálózat egyes tagjai ellen.
A YouTube nem mindig jól működő szerzői jogi rendszerén keresztül próbálnak zsarolók pénzt keresni. A zsarolóknak elég az egészhez egy egyszerű gmailes cím is.