IGN

Hazug cikkekre kényszerítették az IGN megalázott újságíróit

Az amerikai IGN nevű gamer témájú médium volt újságírói többek között munkahelyi agresszióra, felettesek részéről hatalmi visszaélésre és arra panaszkodtak nyilvános Twitter-bejegyzéseikben, hogy olyan cikkek megírására is kényszerítették az újságírókat, amelyeknek hazug pletykák voltak az alapjai. Az IGN társalapítója végül kénytelen volt elnézést kérni.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

A theGeek.hu a VG24/7 és a 3djuegos nevű ismert gamer hírportálok nyomán számolt be arról a botrányról, amely az Egyesült Államokban üzemelő, de Magyarországon is jelenlévő IGN videójátékokkal foglalkozó portál körül bontakozott ki. Két egykori IGN-es újságíró, név szerint Kallie Plagge és Mitch Dyer részletes és éles kritikával illették régi munkahelyüket a Twitteren. A két újságíró még abban az időben dolgozott az oldalnak, amikor Tal Blevins, az IGN társalapítója és később Steve Butts voltak a cég főnökei.

Az egykori IGN-es Kallie Plagge, aki jelenleg már a GameSpotnál dolgozik rovatvezetőként, azt írta, rettenetes körülmények között kellett végeznie a munkáját a vállalatnál. Kallie Plagge Twitter bejegyzésében említ erőszakos irányítást, mérgező légkört és megfélemlítést. Konkrétan azt is leírja, hogy pszichológiailag is nyomást gyakoroltak rá, amikor például nem engedték el az ebédszünetére, de Tal Blevins, az alapító is gyakran megalázta őt, amikor még kezdő újságíróként végezte a munkáját.

Kallie Plagge Twitter-bejegyzése alább olvasható:

Mitch Dyer, aki mostanra már az EA Motive alkalmazottja, négy évig dolgozott a már említett portálnál, még rázósabb dolgokat állít. Állítása szerint felettesei arra kényszerítették, hogy annak ellenére cikket a Naughty Dog nevű videójáték-fejlesztő cég csapatáról, hogy mint az utóbb kiderült, nem hiteles információkon alapult. Az egyik ilyen félrevezető cikkben például azt írták, hogy Amy Hennig videójátékrendező a Naughty Dogtól viharos körülmények között távozott, holott ez nem volt igaz. A szerzőt arra is rákényszerítették, hogy a nevét is adja hozzá.

Mitch Dyer Twitter bejegyzése itt olvasható:

Mitch Dyer tweettjeiben amellett, hogy színt vall a korábbi cikkek kapcsán, bocsánatot is kér a Naughty Dogtól:

„Vállalom a felelősséget az őrületért, az undorért és a csalódottságért, amelyben akkor éltetek, és sosem fogom megbocsátani magamnak, hogy átengedtem magam ezeknek a manipulatív szörnyetegeknek.”

– írja Mitch Dyer a posztjában.

A Twitter-bejegyzésekre, amelyben Mitch Dyer elárulta, hogy tudatosan gyártottak álhíreket a Naughty Dogról, két, akkoriban a videójáték-fejlesztő cégnél dolgozó volt vezető is reagált. Neil Druckmann, aki jelenleg is a Naughty Dog alelnöke, a következőket írta:

„Wow, ember. Nem fogok hazudni… Nagyon sokáig voltam dühös emiatt, és nagyon köszönöm, hogy elmagyaráztad az igazságot.”

– olvasható Neil Druckmann válaszbejegyzésében, melyben ezután még hozzátette:

„Kérlek, ne felejtsd el, hogy egyáltalán nem haragszom már rád és a legjobbakat kívánom. Sajnálom, amin keresztülmentél.”

Bruce Straley, aki már nem dolgozik a Naughty Dognál, így kommentálta az esetet:

„Köszönöm Mitch. Nagyra értékelem, hogy ezt elmondtad. Nagyon kemény helyzetben voltál. Sajnálom. Én magam őszintén tanultam belőle. A legtöbb »hír« a belső céges policy-kkel kapcsolatban csak 20% igazságot tartalmaz és 1000%-ban sokkal összetettebb mint amit Twitteren keresztül meg lehet osztani, vagy amit a rajongók megértenek…”

Mitch Dyer szerint egyébként többször is volt rá példa, hogy álhíreket gyártott az IGN, sőt amikor a Sonynál egyértelműen tudtukra adták, hogy elítélik a valótlan tartalmú cikkeket, a főnökség nem állt ki az újságíró mellett.

A történtekre eddig egyedül Tal Blevins, az IGN társalapítója reagált. Elnézést kért a Twitteren Kallie Plagge-től amiért „megríkatta” őt, és leírta, hogy tanulni fog a múltbéli hibájából.

További cikkek olvashatók a Media1.hu-n!

Szóljon hozzá!