Vera Jourová

Vera Jourova, az Európai Bizottság alelnöke. Fotó: Aurore Martignoni © Európai Unió, 2022.

„A problémák széles skáláját látjuk Magyarországon“ – Vera Jourovát, az Európai Bizottság alelnökét kérdezte a Media1

Az Európai Bizottság (EB) 2022 szeptemberében terjesztette elő az európai médiaszabadságról szóló jogszabályt, amelynek felelőse a Bizottságon belül Vera Jourova, értékekért és átláthatóságért felelős biztos, az EB alelnöke. Az Orbán Viktorral szövetséges Andrej Babis pártjában politizáló Jourova a Media1-nek elmondta, pontosan milyen problémákat látnak Magyarországon a média területén. A 2019-ben a Time magazin által a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választott Jourova azt állítja, az új uniós rendelettervezet megoldást jelenthet a magyarországi állampárti média kérdésére is. Az EB alelnöke azt is elárulta, hogy a témában a szakminiszterekkel folytatott első megbeszélésen csak néhány ország, köztük Magyarország adott hangot aggályainak. Szóba került Jourával az is, hogy Magyarországon egyes médiumokat nem engednek be a kormányinfókra.

Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke.

Jogi eszközökkel akadályozná meg az Európai Bizottság, hogy megismétlődhessen, ami a magyar médiapiaccal történt

Jön az újságírók és szerkesztőségek függetlenségét védelmezni hivatott új uniós szabályozás. Többek között a magyarországi Közép-európai Sajtó és Média Alapítánynál kialakult médiakoncentrációkhoz hasonlók ellen is fel akarnak lépni, és a közmédiumokat is korrekt működésre kényszerítenék. Az állami reklámok ügyében is nagyobb átláthatóság várható, ha az Európai Bizottság elképzelései megvalósulnak.

Az Országház épülete Budapesten.

A jogállamisági jelentés szerint továbbra is problémák vannak a magyar médiahelyzettel

Magyarország több szempontból is az aggodalmakat keltő tagállamok közé tartozik – erre a megállapításra jutott az Európai Bizottság (EB), amely szerdán hagyta jóvá a jogállamiság helyzetét értékelő éves jelentéseit. Aggasztó például hazánkban az állami hirdetések elosztása, és a közmédia függetlensége, véli a jelentés.

Álhír, fake news, valótlanság, dezinformáció.

Élesedik az álhírek elleni küzdelem, érdekes statisztikák érkeztek

Átfogó felmérést publikált az Európai Bizottság a legnagyobb online platformok álhírellenes gyakorlatáról, miközben küszöbön a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály elfogadása is – számolt be a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások