ügyvezető

Varga Endre, az Index lapigazgatója, a Totalcar ügyvezetője, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MLE) elnöke

Távozik a Napi.hu ügyvezető igazgatója, az utódja a feketelistán szereplő Varga Endre lesz

Az eddigi ügyvezető igazgató, Kovács Péter kevesebb mint egy éven át igazgatta az Indexet is portfóliójában tudó Indamedia gazdasági portálját, a Napi.hu-t működtető vállalkozást, most azonban távozik posztjáról. Megtudtuk, hogy utódja az a Varga Endre lesz, aki a sajtószabadság-ellenes lépéseket tevő személyeket tartalmazó nemzetközi feketelistán szerepel néhány hónapja.

Kálmán Olga (balra) DK-s politikus, Hoffmann György adásrendező (középen), Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester (jobbra)

Vétót emel Kálmán Olga férje, Hoffmann György adásrendező kinevezése ellen Baranyi Krisztina, a ferencvárosi polgármester

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere szerint a sajtószabadság kerületi elesését jelentené, ha Kálmán Olga DK-s politikus férje, Hoffmann György, az egykori MTV-s, HírTV-s, ATV-s adásrendező lenne a 9 magazin című kerületi lapot kiadó cég ügyvezető igazgatója, ezért bejelentette, hogy úgy döntött, polgármesteri vétóval él az ügyben. Néhány napja Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is kifogásolta Hoffmann György kinevezését.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások