fbpx
A Média Eger Nonprofit Kft. honlapja.

Leváltották az egri helyi médiacég, a Média Eger Kft. vezetőjét

A megüresedő pozícióra pályázat várható.

Leváltották az Eger Televíziót is működtető egri médiacég vezetőjét tegnap, csütörtökön a városi közgyűlés zárt ülésén – számolt be az egerhirek.hu.

Ugyan a portál nem nevesítette, de a Média Eger Nonprofit Kft. honlapján Somogyi Kinga neve szerepel ügyvezető igazgatóként.

Oroján Sándor, Eger fideszes önkormányzati képviselője a portál közvetítése szerint elmondta: a napokban látott napvilágot egy videófelvétel, amelyben tanúk nyilatkoznak arról, hogy Mirkóczki Ádám polgármester családi házánál a városgondozás alkalmazottai fát vágtak ki. Mivel Oroján szerint az egri média már egy napja elhallgatja az ügyet, ez, „és több más okból” kezdeményezték az egri médiacég ügyvezetőjének a felmentését.

Az egerhirek.hu tudósítása szerint a polgármester az ülésről egy ponton kivonult, majd visszaérkezésekor nem volt hajlandó levezetni az ülést – a közgyűlés azonban határozatképes maradt, így tudta meghozni például a médiacég ügyvezetőjének leváltásáról szóló döntést is.

A portál felidézett egy áprilisi esetet is, amikor arról írtak, hogy információik szerint adathalászat útján emelhettek le ismeretlen tettesek a Média Eger Kft. számlájáról egy nagyobb összeget, 11 millió 500 ezer forintot.

Visszahelyezik a leváltott Vágvölgyi B. András főszerkesztőt a ferencvárosi kerületi lap élére

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: A Média Eger Nonprofit Kft. honlapja. Fotó: mediaeger.hu.
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások