fbpx
Karády Mariann, a Kantar Media leköszönő ügyvezetője

Leköszön Karády Mariann, a Kantar Media magyarországi ügyvezető igazgatója

Több mint három évtized után nyugdíjba vonul Karády Mariann, a Kantar Hungary Kft. ügyvezetője – derült ki a vállalat hétfői, a Media1-hez is eljuttatott közleményéből.

Mint írták, Karády Mariann utódja júliustól a cégcsoporttól, piackutatási területről érkező Virágh Miklós lesz, akivel április óta már közösen irányítják a médiával kapcsolatos adatszolgáltató céget.

„Férjemmel alapítottuk a jelenlegi cég jogelődjét 1991-ben, és több kollégával azóta is folyamatosan együtt dolgozunk. Reklámfigyeléssel, reklámköltés méréssel foglalkozni igazán újdonságnak számított akkoriban Magyarországon. Bár rengeteg változást éltünk meg – nagyon sokat bővült, fejlődött a cég és ma már automata felismerőszoftverek és mesterséges intelligencia is támogatja a munkánkat –, úgy érzem, a családias hangulat és munkatársaink szakmai elkötelezettsége semmit nem változott. Fontos volt számomra, hogy olyan vezető kerüljön a Kantar élére, aki megőrzi a cég értékeit és kiegészíti újakkal. Miklós, aki a cégcsoport piackutató divíziójának éléről érkezett hozzánk, és már április óta közösen dolgoztunk a feladatok gördülékeny átadásán, ilyen vezető”

– mondta Karády.

„Nagyon komoly elismerésnek és egyben felelősségnek tekintem az ügyvezetői poszt átvételét Marianntól, akitől rengeteg támogatást kaptam és nagyon sokat tanultam az elmúlt hónapok alatt úgy szakmailag, mint emberileg. Meghatározó élmény volt számomra ahogy április óta együtt dolgozhattunk és örülök neki, hogy a továbbiakban is számíthatunk a szakértelmére, mint tanácsadó. Egyszerre vagyok nagyon könnyű és nagyon nehéz helyzetben. Remek kondícióban levő csapatot és céget vettem át, ugyanakkor értelemszerűen további előrelépést tűztünk ki célul és ezt várja el a Kantar nemzetközi vezetése is. A megkezdett digitális fejlesztések továbbvitele, a csapat további erősítése, az egyre újabb ügyféligények magas színvonalú kiszolgálása jelentik a közeljövő legfontosabb prioritásait. Szeretném ötvözni, amit az elmúlt 20 év alatt piackutatóként és tanácsadóként megtanultam azzal, ami az új munkatársaim fejében van. A »gépháztető« alatt több újdonságon is dolgozunk már, az a célunk, hogy ezeket a fejlesztéseket a következő hónapokban az ügyfeleink számára is elérhetővé tegyük”

– nyilatkozta Virágh Miklós.

Virágh Miklós, a Kantar Hungary új ügyvezető igazgatója
Virágh Miklós, a Kantar Hungary új ügyvezető igazgatója
(Fotó: Kantar)

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: Karády Mariann, a Kantar Media leköszönő ügyvezető igazgatója. Fotó: Kantar
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások