
Klubrádió: nem kapott meghívót a magyar sajtó egy jelentős része a péntek esti magyar-francia külügyminiszteri sajtótájékoztatóra
Pedig az azt megelőző tárgyaláson épp a sajtószabadság lesz az egyik téma.

Pedig az azt megelőző tárgyaláson épp a sajtószabadság lesz az egyik téma.

Lapunk a panaszbeadványában azt kifogásolja, hogy tudósítónk érvényes, hetekkel korábban elvégzett és visszaigazolt sajtóregisztráció ellenére sem léphetett be a Kúria épületébe, hogy tudósítást közölhessen egy elvben nyilvános ítélethirdetésről.

Bár ott akart lenni, ezúttal sem engedték be a Magyar Hang című hetilapot, Magyarország második legnagyobb példányszámú közéleti hetilapját a kormány sajtónyilvános tájékoztatójára, hogy feltehesse kérdéseit. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter változatos indokokkal próbálta hárítani a felelősséget a történtek miatt.

A Magyar Hang ezen a héten is csak a bejáratig jutott, egyszerűen becsukták előttük az ajtót.

Az ellenzéki vezetésű önkormányzat levélben értesítette a csatornát arról, hogy a jövőben csak a városháza által készített közvetítési jelet adhatják tovább a nézőknek. A médiaszolgáltató munkatársai ezt a helyszínen sérelmezték, de hiába, mert a városháza nem volt hajlandó változtatni az új gyakorlatán, és megakadályozta a D+ TV munkáját.

Évek óta bevett gyakorlat, hogy a kormánykritikus lapok újságíróit kizárják Orbán Viktor évi egyszeri sajtótájékoztatójáról. Nem történt ez másképp idén sem, pedig korábban a TASZ jelezte, ez kétszeresen is jogsértő. Orbán idén még viccelődött is a kizáráson.


Ennek ellenére ugyancsak a Kúria szerint az viszont rendben van, hogy karhatalmisták akadályozták meg csütörtökön, hogy a Media1 két tudósítója beszámolhasson egy magánszemély és a NAV, valamint a Klubrádió és a Médiatanács közötti, a Kúrián folyó nyilvános bírósági perek tárgyalásáról. A sajtónyilvános ítélethozatal jogától megfosztott egyik felperes és a Media1 sem hagyja annyiban a történteket, vitatja a történtek jogszerűségét, és lépéseket tesz.

Nem léphetett be a hetekkel ezelőtt elintézett, érvényes sajtóregisztrációja ellenére Ruszin Zsolt adószakértő-szakújságíró a Kúria Markó utcai épületébe, ahol több készenléti rendőr fizikailag megakadályozta, hogy tudósítást készíthessen egy magánszemély és a NAV közötti adóügyi vitával kapcsolatos per ítélethirdetéséről. Ugyancsak karhatalmi erővel akadályozták meg, hogy a Media1 tudósítást készíthessen a Médiatanács és a Klubrádió közötti per mai tárgyalásáról.

Pintér Bencével, az Ugytudjuk szerkesztőjével a Media1 műsorában részletesen is átbeszéltük annak a 28 szerkesztőség által aláírt nyílt levél elindításának körülményeit, amellyel az érintett médiumok a világjárvánnyal összefüggő tájékoztatás helyzetén akartak javítani, és amelyet a kormány pillanatokon belül elutasított. Az ügy tanulságai és ami mögötte van.