
A szombathelyi rádiót és hírportált üzemeltető cég fizette Szijjártó Péter helyi kampányeseményének a terembérletét
Nem ez volt az első eset, hogy fideszes eseményeket finanszírozott a médiacég.

Nem ez volt az első eset, hogy fideszes eseményeket finanszírozott a médiacég.

Kárász emellett a 444 által megtalált felvétel szerint rákerült az Orbán Viktor hatalomban tartásáért tevékenykedő véleményvezéreket támogató, a közpénz-finanszírozott Alapjogokért Központtal összefonódva működő Megafon Központ csapatát bemutató közös csoportképre is. A műsorvezető kapcsán nem először merülnek fel vitatott dolgok, a csatorna azonban eddig elnéző volt ezek ügyében. A mostani esetben az ATV vezérigazgatója a Telexnek azt mondta, a történtek után elbeszélgetett a műsorvezetővel, hogy ilyen rendezvényt a továbbiakban ne látogasson, valamint kijelentette, hogy ha egy direkt pártrendezvény lett volna, akkor annak súlyosabb következménye is lett volna.

A külügyminiszter az RTL Híradónak beszélt erről.

Pedig az azt megelőző tárgyaláson épp a sajtószabadság lesz az egyik téma.

A legkattintottabb anyagok között szerepelt a Hírkeresőn az Index által kedden reggel publikált „Kiosztotta Szijjártót a WHO főigazgatója” című hír, ezt kiválasztva azonban törlésre utaló, úgynevezett 404-es hibaüzenettel találkozhatnak az olvasók. A Media1 erről is kérdezte Starcz Ákost, az Index vezérigazgatóját, de szóba került az M7-es autópályán történt busztragédia után megjelent, egyesek szerint kegyeletsértő cikk is, amelyen azóta időközben változtattak.

Egy magyarul is alig tudó, a kérdéseket papírról mégis magyar nyelven felolvasó riporternek adott interjút a magyar külügyminiszter, akinek visszakérdezésre esélye sem volt, mert aligha értette, mit mond a miniszter.

Az Európai Tanács csúcsértekezletének első estéjén az uniós vezetők közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben egy sor újabb szankciót javasolnak Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök döntései ellen. Közben Joe Biden amerikai elnök a nemzetközi jogi normák nyílt megsértésének nevezte a fehérorosz újságíró elfogását.

A külügyminisztert a román DIGI24 tévécsatorna a Klubrádió frekvenciájának múlt vasárnap éjjel történt kiürítése kapcsán kérdezte.

A Társaság a Szabadságjogokért és a Demokratikus Koalíció is lépéseket tesz Szijjártó Péter tárcája ellen az újságírók utazási adatainak gyűjtése és listázása miatt.

A legnagyobb taglétszámú hazai újságíró-szervezet kérdéseket intézett a külgazdasági és külügyminiszternek a minisztériumában történt, a magyar újságírók külföldi útjaira vonatkozó adatgyűjtés és listakészítés kapcsán, ami a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnökét a rendszerváltás előtti kormányszervek hasonló gyakorlatára emlékezteti.