RTL Magyarország

Nagy Ervin kiugrik az ablakon A Tanár című RTL-es sorozatban

Hogyan robbant fel a Kőrösi Csoma Sándor Szakgimnázium? Búcsúzóul megmutatták A Tanár forgatási kulisszatitkait

Az utolsó évad utolsó részéhez ért szombat este az RTL Klub népszerű tévésorozata, A Tanár. A Fókusz ebből az alkalomból látványos riportot mutatott be, amelyből kiderülnek a forgatás eddig rejtve maradt kulisszatitkai, így például az, hogy hogyan forgatták le a robbanást, ami a sorozatbeli Kőrösi Csoma Sándor Szakgimnáziumban történt, vagy hogy hogyan lógatták fejjel lefelé az ablakon kiugró Nagy Ervint, a főszereplőt egy kötélen.

Ördög Nóra, a TV2 csoport műsorvezetője vezeti majd az Oscar-gála közvetítését idén

Bocsánatot kér az RTL Klub Ördög Nórától, egykori műsorvezetőjétől

A ma már a TV2-nél dolgozó egykori RTL-es műsorvezető a könnyeivel küzdve mesélt arról a napokban a Partizán című műsorban, hogy mit élt át a nyolc évvel ezelőtti távozása előtt a csatornánál, ahol elmondása szerint nem becsülték meg, nem ismerték el a munkáját, ráadásul várandósága alatt mindössze 50 ezer forint gyest kapott. Az RTL Klub bocsánatkéréssel reagált a műsorban elhangzottakra.

Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese. Fotó: RTL sajtószoba

Az RTL Klub bejelentette a Keresztanyu 4. évadát – kétértelmű választ adtak, lesz-e műsora Friderikusznak a csatornán

Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese egy lapinterjúban elárulta, hogy már megrendelték a Keresztanyu című sorozat következő, 4. évadát, arra viszont nem felelt egyértelmű igennel vagy nemmel, hogy látható lesz-e még Friderikusz Sándor az RTL Klub képernyőjén valamilyen műsorral, hanem egy bizonytalan, többféleképp is értelmezhető választ adott.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások