
Megerősítették, hogy exkluzív tartalmakkal RTL+ néven saját fizetős streamingszolgáltatást indít az RTL Magyarország
A Media1 információi szerint a felületen már az induláskor 3-4 ide gyártott exkluzív sorozat lesz látható.

A Media1 információi szerint a felületen már az induláskor 3-4 ide gyártott exkluzív sorozat lesz látható.

Az RTL Magyarország vezérigazgatója az RTL Csoport tulajdonosánál, a Bertelsmannál prezentálta a napokban az RTL Magyarország frissített digitális stratégiáját, majd ez kikerült egy közösségi médiás bejegyzésbe. A prezentációból több minden lelepleződött azzal kapcsolatban, milyen jelentős lépésre készül a médiavállalat még az idei évben: érkezik ugyanis az RTL+ (RTL Plus) nevű fizetős streamingplatform rajta olyan tartalmakkal mint a Zámbó Jimmy életéről szóló A Király, a Fehér főnök Lengyel Tamás főszereplésével, továbbá a Zwarte Tulp című drámasorozat, a Mocro Maffia címűkrimisorozat, továbbá a Reyka. Az új platform elindulásával az RTL Magyarország csökkenteni tudja a kábelszolgáltatóknak való kitettségét is, hiszen közvetlenül a nézőknek, a fogyasztóknak értékesítheti a tartalmakat, közbeiktatott szereplő nélkül.

„Azért vagyunk itt, hogy maradjunk, és azért vagyunk itt, hogy építsünk” – jelentette ki Thomas Rabe, az RTL Group első embere a budapesti látogatása során.

2022 első félévében euróban kifejezve az RTL Magyarország árbevétele azonos lett a 2021 azonos időszakában mért féléves, 54 millió eurós adattal, miközben forintban mérve növekedni tudott a vállalat. A profit ugyanakkor még euróban kifejezve is jelentősen növekedett, derül ki az RTL Magyarországot is tulajdonló RTL Csoport 2022 első féléves friss pénzügyi beszámolójából.

Vaszily Miklós, a Mészáros Lőrinc-közeli TV2 Csoport igazgatósági elnöke egy most megjelent lapinterjúban arról beszél, hogy meg akarták venni az RTL Croatiát, ám az végül meghiúsult, most viszont Szerbiában terjeszkednének. Az interjúban emellett szóba került a Magyarországon bevezetésre váró reklámadó, a streaming piac jelentette kihívások, a TV2, az Index és az Indamedia helyzete, valamint az is, mi lesz pontosan a Pesti TV stábjával és miért csukják be a csatornát. Utóbbi médiumoknál Vaszily szintén tulajdonosként van jelen.

Az RTL Group magyar nyelvű médiaszolgáltatásában résztvevő cégeit magába foglaló RTL Magyarország teljes konszolidált árbevétele a 2021-es pénzügyi évben 116 millió euró volt, nyeresége pedig 13 millió. A pénzügyi beszámolóból további érdekességek is kiderülnek.

Ezúttal Thomas Rabe, az RTL Group vezérigazgatója beszélt arról, aki azt mondta egy rendezvényen, hogy az RTL az utolsó független televízió Magyarországon, mely részletesen beszámolt az ellenzék választási kampányáról is.

Lezárult az RTL Belgium eladása, miután a versenyhatóság is jóváhagyta a tranzakciót.

Nagyon szépen alakultak az RTL Magyarország és a tulajdonos, az RTL Csoport 2021-es pénzügyi mutatói, derül ki a médiacsoport most megjelent friss éves pénzügyi beszámolóját tanulmányozva.

A PPF és a CME már alá is írta a megállapodást az RTL Croatia felvásárlásáról az RTL Csoporttal.