
Az ATV, a HírTV, a Karc FM, a Roma Rádió, a PestiSrácok, az RTL Klub és a TV2 a Médiatanács napirendjén
Ismét sok üggyel foglalkozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa.

Ismét sok üggyel foglalkozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa.

Az érintett intenzív osztályra került; a kormánypárti portált azonban ez sem zavarja.

Elérhetetlenné vált a kormánypárti tévécsatorna, a Pesti TV alvállalkozójánál foglalkoztatott szerkesztők és műsorvezetők Huth Gergely programigazgató által is aláírt, az ellehetetlenítésük elleni csütörtöki tiltakozó nyilvános levele.

Ellehetetlenüléstől tart a Pesti TV csapata: azt írják, már két hete szerződés és finanszírozás nélkül, teljes bizonytalanságban készítik a Pesti TV tartalmait. Vaszily Miklós, a Pesti TV tulajdonosa a Media1-nek azt mondta, tájékozódik az ügyről, későbbre ígér tájékoztatást.

Ezenkívül a Médiatanács hiánypótlásra szólította fel a Budapest FM 105,9 MHz rádiós pályázat egyetlen résztvevőjét, tévéműsorok pénzügyi támogatásáról határozott, valamint elfogadott egy tanulmányt a műsorok szponzorációjával kapcsolatban. Indul egy debreceni, valamint egy nyíregyházi, székesfehérvári rádiós frekvenciapályázat, illetve több egyéb frekvenciapályázat is.

A Media1 értesülése szerint eltűnik a Pesti TV képernyőjéről Vincze Emília, a tavaly ősszel elindult kormányközeli tévécsatorna több műsorában is látható műsorvezető. A Pesti TV-vel szimbiózisban működő PestiSrácok lapunkat kommunistázva reagált.

A főpolgármester és előválasztási miniszterelnök-jelölt támadása mellett mások támadására is költöttek.

A Media1 hivatalosan is megerősítést nyert információi szerint a Vaszily Miklós által indított belső vizsgálat eredményeként már szeptembertől nem Huth Gergelyék cége, a Gerilla Press lesz a Pesti TV gyártócége. Huth Gergelyéknél csak a tartalmi kompetenciák, például a műsorvezetők maradnak meg.

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést vehette át pénteken Huth Gergely, a bírósági adatok szerint évek óta a második legtöbb sajtópert elvesztő, jelenleg épp egy képhamisítási botrány miatt magyarázkodni kényszerülő PestiSrácok internetes oldal főszerkesztője, a Pesti TV programigazgatója. Rajta kívül, mások mellett az Elk*rtuk című film producere és a KESMA egyik rádiósa is állami díjat kapott.

Az apát és két fiát ábrázoló fotót úgy állították be, mintha azon egy meleg pár lenne gyermekével.