
Több mint félmilliárd forint nyereséget produkált a Fidesz-közeli véleményvezéreket futtató Megafon
Csak támogatásokból több mint kétmilliárd forint folyt be a társasághoz.

Csak támogatásokból több mint kétmilliárd forint folyt be a társasághoz.

Megérkezett a számos magyar médiumot, így például a Nők Lapját, a Story magazint, a 24.hu portált és több más lapot megjelentető médiavállalat előző évre vonatkozó pénzügyi beszámolója. Ez alapján a cég profitja körülbelül 30 százalékkal csökkent, miközben az árbevétele gyakorlatilag stagnált az előző évihez képest. A vállalat operatív vezérigazgató-helyettese egy pr-cikkben arról beszélt, hogy a friss pénzügyi mutatóikat nem érdemes összevetni az előző évivel, majd új termékek indítását is kilátásba helyezte.

Túl van az első teljes évén a Whitedog Media Kft.

Osztalékot a tulajdonos KESMA nem vesz ki. Az adatokból az is látszik, hogy már tavaly is jelentős létszámleépítést hajtottak végre a kormánypárti médiaóriásnál.

Az RTL Group magyar nyelvű médiaszolgáltatásában résztvevő cégeit magába foglaló RTL Magyarország teljes konszolidált árbevétele a 2021-es pénzügyi évben 116 millió euró volt, nyeresége pedig 13 millió. A pénzügyi beszámolóból további érdekességek is kiderülnek.

Mintegy 48,9 milliárd forintos árbevétellel és 3,4 milliárd forint adózott eredménnyel zárta 2021-es pénzügyi évét a TV2 Média Csoport Zrt. – áll a társaság éves pénzügyi beszámolójában.

Korábban a Media1 beszámolt arról, hogy a PestiSrácok anyavállalata, a GerillaPress Lapkiadó Kft. 50 millió forint osztalékot fizet Huth Gergelynek és Szenvedi Zoltánnak, a két tulajdonosnak. Bár cikkünk készítésekor Huth Gergely nem kívánt nyilatkozni a Media1-nek, most meggondolta magát és végül mégis reagált.

Néhány napja még arra utalt Huth Gergely, hogy a PestiSrácok jövője is bizonytalanná vált a Pesti TV bezárása miatt, most viszont a Media1 megtudta, hogy jelentős profitot ért el az anyacég 2021-ben, amiből még 50 millió forint osztalék is összejött a két tulajdonos, Huth Gergely és Szenvedi Zoltán számára.

Bár az IFRS rövidítést sokan nem ismerik, akiknek igazán kell (cégvezetők, tulajdonosok, hitelezők), azoknak ismerősen csenghet. Ha röviden szeretnénk meghatározni, akkor ez egy komplex, nemzetközi

Szépen alakult a többek között az MTVA, a TV2 Csoport, az ATV Csoport, a Network4, a Disney Channel, a Dikh TV és több más, összesen 41 tévécsatorna, valamint több rádió és számos online portál reklámjait értékesítő multimédiás kereskedőház, az Atmedia 2021-es pénzügyi éve.