A kormányközeli véleményvezérek Facebook-posztjainak kiemelésére már több mint 1 milliárd forintot elköltő Megafon Központ 557 milliós nyereséget termelt 2021-ben – erről az rtl.hu cikkezett a Megafon mögött lévő vállalkozás pénzügyi beszámolója nyomán.
A vállalat egyedüli tagja Kovács István, aki arról adott számot, hogy a társaság mérlegfőösszege 956,3 millió forint volt, emellett 557,09 millió adózott nyereséget termeltek – utóbbi 2020-ban még mindössze 3,97 millió volt.
Mivel a cég nonprofitként van bejegyezve, a nyereséget Kovács a vállalat eredménytartalékába vezette át.
Ugyanezen okból adóznia sem kellett a Megafonnak 2021-ben.
A Megafon olyan kormánypárti véleményvezérek Facebook-bejegyzéseit szponzorálja mint például Rákay Philip, Filep Dávid (A Kopasz Oszt), Bohár Dániel, Deák Dániel, Bayer Zsolt, és sokan mások.

Több mint kétmilliárd forint támogatást kaptak
A vállalkozás egyéb bevételei a 2020-as 139,5 millió forintról 2021-ben 2,4 milliárdra nőttek; az anyagi jellegű ráfordítás összesen 75,5 millió volt tavalyelőtt, míg tavaly már 1,43 milliárd. A személyi jellegű költések 273 millióra nőttek az előző évi 36,8 millióról.
A Megafon 2,34 milliárd forint összegű támogatást kapott a 2021-es évben céljai megvalósítására.
A szervezet korábban három sajtópert is indított a Telex.hu ellen, azért, hogy a portál írja ki: nem közpénzből működnek. Azonban, mint arról a Media1 beszámolt, a Telex valamennyi pert jogerősen megnyerte.
Mint azt a Media1 is megírta, a kft. személyi összefonódásban működik az Alapjogokért Központtal, mely jelentős közpénzekben részesedik.
A Megafonnal kapcsolatos korábbi írásaink itt érhetők el.
Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!
További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!