
Megszólalt a Best FM volt műsorvezetője, aki korábban élő adásban politikai nyomásgyakorlást emlegetve távozott
„Némaságban minden hangos” – írja Molnár Gina. Azt is, hogy bátorságot szeretne kívánni azoknak, akik hasonló cipőben vannak, mint ő.

„Némaságban minden hangos” – írja Molnár Gina. Azt is, hogy bátorságot szeretne kívánni azoknak, akik hasonló cipőben vannak, mint ő.

Nick Read szerint a Vodafone Magyarország tulajdonosváltása úgymond erősítheti a versenyt. Ellenzéki oldalon eközben bírálják az ügyletet.

Szerintük a módosítás veszélybe sodorja a mozgóképszakma egy részének megélhetését.

Az IPI (International Press Institute / Nemzetközi Sajtóintézet) és több más európai jogvédő szervezet közös közleményben fejezte ki egyetértését az Európai Bizottsággal azután, hogy az bírósági eljárást indított Magyarország ellen a Klubrádió tavaly februárban lejárt Budapest FM 92,9 MHz rádiós jogosultságának meghosszabbításának elutasítása ügyében.

A NATPE Budapest International szervezetői közölték, hogy teljes mértékben szolidárisak az ukrán néppel, amiért „a brutális Putyin diktátor és helyettesítői barbár és borzalmas inváziót hajtottak végre hazájuk ellen.”

Állásfoglalást juttatott el pénteken az MLE a Media1-hez az elmúlt napok egyik nagy médiapiaci botránya kapcsán, ami azután robbant ki, hogy kiderült, dr. Péntek Zoltán, Merkely Béla ügyvédje több internetes tárhelyszolgáltatónál megpróbálta elérni (részben sikerrel), hogy tegyék elérhetetlenné három hírportál internetes oldalának Merkely által sérelmezett, állítólagosan személyiségi jogot sértő tartalmait.

Keddig várja az Állami Számvevőszék azon médiumok nyilatkozatait és árjegyzékeit, akik hajlandók befogadni politikai hirdetéseket a tavaszi országgyűlési választást és népszavazást megelőző kampányidőszakban.

A francia lapnak adott interjújáról a miniszter néhány napja azt állította, hogy egyetlen kérdést és feleletet sem próbált kihúzni belőle, de az interjú készítője ezt határozottan cáfolja, és részletesen is felidézte a cenzúrakísérlet körülményeit.

„Súlyos aggodalmunkat fejezzük ki a magyar parlament által elfogadott módosítások miatt, melyek diszkriminatívak az LMBTQI-emberekkel szemben és megsértik a szólásszabadságot ürügyként használva a gyermekek védelmét”– kezdődik a 14 ország által jegyzett nyilatkozat.

Az Európai Tanács csúcsértekezletének első estéjén az uniós vezetők közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben egy sor újabb szankciót javasolnak Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök döntései ellen. Közben Joe Biden amerikai elnök a nemzetközi jogi normák nyílt megsértésének nevezte a fehérorosz újságíró elfogását.