fbpx
Varga Judit igazságügyi miniszter

Megcáfolta Varga Judit igazságügyi minisztert a Le Monde újságírója, akit sajtósain keresztül próbált meg cenzúrázni az igazságügyi miniszter

A francia lapnak adott interjújáról a miniszter néhány napja azt állította, hogy egyetlen kérdést és feleletet sem próbált kihúzni belőle, de az interjú készítője ezt határozottan cáfolja, és részletesen is felidézte a cenzúrakísérlet körülményeit.

Jean-Baptiste Chastand, a Le Monde című francia napilap bécsi tudósítója, a Varga Judit igazságügyi miniszterrel, július elején készült interjú szerzője megerősítette a Népszavának, hogy a miniszter sajtósán keresztül igenis szeretett volna kihúzatni egy kérdést és választ a megjelenés előtt az interjúból. Ő azonban elutasította a kérést.

„Azt mondtam a szóvivőnek, hogy csak akkor javíthatnak bele az írásba, ha közben rájöttek, hogy a miniszter hibás választ adott. Harminc perc múlva jött a megerősítés, hogy az interjú teljes szövegét jóváhagyták”

– idézte fel az eseményeket az újságíró.

A kihúzni kívánt kérdés így hangzott.

„Ha valaki azt kérné, hogy hallgassanak le egy újságírót vagy egy (politikai) ellenfelet, elfogadná-ezt a kérést?”

Felháborodott reakció volt erre az igazságügyi miniszter részéről: „Micsoda kérdés! Ez már önmagában provokáció!”

A Le Monde újságírójának mostani megszólalása azért érdekes, mert mint azt a Media1 is megírta, pár napja Varga Judit még tagadta, hogy megpróbálták cenzúrázni a megjelenés előtt a beszélgetést.

Eredetileg a Pegasus-botrány néven elhíresült nemzetközi lehallgatási ügyet kitálaló Washington Post című amerikai újság írta meg, hogy a miniszter irodája a kérdést és a választ ki akarta vetetni az ellenőrzésre megküldött interjúból. A miniszter a hétfői brüsszeli sajtóértekezletén tagadta, hogy az inkriminált rész eltávolítását kérték volna. Ezt azzal próbálta bizonygatni, hogy az általa látott és jóváhagyott, majd meg is jelent interjúban szerepel is az idézett szöveg.

Csakhogy az újságíró szerint ez azért volt így, mert ő és a lapja ellenállt a cenzúrakísérletnek.

A Propeller egyébként idézi a médiatörvényt. Ez alapján még Magyarországon sem volt jogszerű Varga Judit részéről, hogy megpróbálta visszavonni, amit az interjú során mondott. Úgy szól ugyanis a törvény, hogy a

„…a nyilatkozat vagy a szereplés nem vonható vissza,

ha

a) azt a nyilatkozó a helyi, országos vagy európai közélet eseményével összefüggésben tette,

b) az Magyarország polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró valamely eseménnyel kapcsolatos, vagy

c) azt hivatalos vagy közfeladatot ellátó személy, vagy politikai közszereplő közmegbízatása ellátásával összefüggésben tette.”

Ez a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvény 15. paragrafusában olvasható. Egyértelmű, mindhárom eset irányadó a mostani esetre. A médiatörvényt a Fidesz kétharmados többséggel fogadta el 2010-ben.

További híreinket a Pegasus ügyről ide kattintva olvashatja.

Még több hír érhető el a Media1-en

Borítókép: Varga Judit igazságügyi miniszter. Fotó: YouTube/ECHO TV
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások