
Kifogásolja a közmédia, hogy rendszerszintű elfogultságot azonosított az EBESZ a választásokat megelőző időszaki jelentésében
Az MTVA reagálásában hitelteleníteni próbálja az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet jelentését.

Az MTVA reagálásában hitelteleníteni próbálja az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet jelentését.

Debreczeni József, a kuratórium egyik tagja abszurdnak nevezte a Media1-nek, ami a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának ülésén történt a Direkt36 oknyomozó cikkében feltártak ügyében.

Aggályosnak találják a kampánycélú plakáthelyek elosztását és a „gyermekvédelmi” népszavazásra fordítható kampányköltések legmagasabb összegének összegének hiányát is.

Az állami M1 és a Hirado.hu, valamint a KESMA-s Magyar Nemzet olyan fotókat adott közre az egyesült ellenzék március 15-i demonstrációjáról, ami még jóval a demonstráció kezdete előtt készült, megtévesztve ezzel azokat, akik nem lehetettek jelen. A Fidesz-közeli sajtó olyanokat állított, hogy mindössze néhány ezren demonstráltak az ellenzékiek, holott a képek alapján ez biztosan nem így van.

„Ne írd meg semmilyen formában, köszi” – adta ki az utasítást az MTI egyik vezető munkatársa a hírügynökség egyik munkatársának, amikor a Riporterek Határok Nélkül (Reporters Without Borders) nevű párizsi központú nemzetközi szervezet sajtószabadság helyzetével kapcsolatos frissen publikált kutatási eredményeivel kívánt foglalkozni. Az MTI emberei nem nevezhetik ellenzéki összefogásnak az ellenzéki összefogást, sokáig nem lehetett leírni, hogy Joe Biden nyerte az amerikai elnökválasztást, és el kellett hallgatni a koronavírus-világjárvánnyal kapcsolatban is bizonyos információkat, és a Paks2 finanszírozásával kapcsolatban is cenzúra történt. Folytatódik a Direkt36 cikksorozata arról, hogyan manipulálja az embereket a közmédia ernyője alá tartozó Magyar Távirati Iroda.

Az nem tetszik Ungár Péternek, hogy orosz propaganda hangzott el az M1 tévécsatornán, miután Oroszország háborút indított Ukrajna ellen.

Karácsony első napján, december 25-én is jelentkezett az M1 állami hírtelevízió Világ című műsora, melyet ezúttal is Bende Balázs vezetett.

Az ügyben Járai Judit, az állami hírvállalat külpolitikai szerkesztőségének vezetője az érintett.

Úgy tettek, mintha egy civil lenne az illető, aki nyilatkozik.

A volt miniszterelnök azt állítja, hogy úgy vágták meg a beszélgetését tartalmazó lehallgatás hanganyagát, hogy abból épp az ellenkezője derüljön ki, mint ami valójában elhangzott.