Magyar Újságírók Országos Szövetsége

Kárász Róbert, az ATV Start műsorvezetője 2019-ben

Megszólalt Kárász Róbert alapítványának minisztériumi milliói kapcsán a MÚOSZ Etikai Bizottságának elnöke

N. Kósa Judit, a legnagyobb taglétszámú hazai újságíró-szervezet etikai bizottságának elnöke úgy véli az ATV műsorvezetőjéről megjelent cikkek kapcsán közzétett állásfoglalásban, hogy a sajtó hitelességét és az újságírókba vetett bizalmat alapjaiban rengetheti meg, ha akár csak a látszata is felmerül annak, hogy megnyilvánulásukat az igazság keresésén és bemutatásán kívül más szempont is vezérelheti.

Németh Balázs, az M1 Híradó műsorvezetője

MTVA-botrány: A MÚOSZ szigorú szankciókat és a Közmédia átvilágítását, valamint normális hírszolgáltatást követel

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége is állást foglalt a közmédiától kiszivárgott leleplező hangfelvételek ügyében. A médiahatóság fellépését, az érintett szerkesztők és vezetők szigorú szankcióját, a közmédia átvilágítását és a pártatlan működés biztosítékainak kidolgozását követelik. Egyúttal jelezték: az országgyűlésnek is lenne teendője az ügyben.

A 168 Óra helye balra, 2020.09.03-án, 13:30-kor

Hiánycikk lett a 168 Óra a főszerkesztő elbocsátása után

Miközben váratlanul hiánycikké vált a hetilap, szűkszavúan ugyan, de mégiscsak megszólalt Rózsa Péter, az Orbán-család fiatalkorú tagját is tartalmazó fotó leközlésére hivatkozva elbocsátott főszerkesztő. A MÚOSZ elnöke beszédesebb volt nála: azt mondta, az elbocsátás vélhetően jogszerűen történt, de szerinte más lehet a valós magyarázat. Egy 168 órás munkatárs pedig azt mondta, számított már az elbocsátásra. A lap vezérigazgatója viszont kitart tegnapi álláspontja mellett.

index kiállás

A MÚOSZ az Index melletti kiállásra szólít

A legnagyobb taglétszámú hazai újságíró-szervezet szerint a Közmédia, az Origó és a Népszabadság után a magyar nyilvánosság újabb meghatározó intézményét veri szét a hatalmi akarat.

Media1 podcast és rádióműsor

Podcast: Vendégünk volt egy hírszerkesztő-hírolvasó robot és az egyik „apukája”, majd a MÚOSZ elnökével beszélgettünk a médiaszabadságról

A Media1 legutóbbi műsora előtt szólalt meg először FM-rádióban a Hírstart által kifejlesztett mesterséges intelligenciával felvértezett robot, mely nem csak felolvasta a friss híreket, de ki is válogatta és össze is szerkesztette őket. A műsorban a kulisszatitokról beszélgettünk Virág Attilával, a Hírstart munkatársával, majd a médiaszabadságról beszélgettünk hosszabban Hargitai Miklóssal, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnökével, akivel az is szóba került, miért nincs még újságírósztrájk.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások