
Távozott Petán Péter, a Magyar Hírlap főszerkesztője és több más személyi változás is történt
A főszerkesztő feladatait a kiadó ügyvezetője vette át a kormánypárti újságnál.

A főszerkesztő feladatait a kiadó ügyvezetője vette át a kormánypárti újságnál.

Több valótlan állítását is helyreigazította a nemrég nyomtatott kiadásával felhagyó kormányközeli sajtótermék az internetes oldalán.

Szombathy Pál a Media1-nek adott 50 perces exkluzív interjúban mesélt a rövidnek bizonyult indexes, 2020-as korszakáról, szó esett a régi, akkor még liberális Magyar Hírlapnál töltött időszakáról, és elmondta azt is, miért vállalta most el a nehéz helyzetben lévő 168 Óra irányítását, megkérdeztük, mit szólt, amikor a kinevezésekor az egyik sajtótermék az Index egyik szétverőjeként emlegette, és szólt arról is, milyen lesz irányításával a 168, illetve van-e egyáltalán jövője a lapnak.

A Media1 értesülései szerint régóta érlelődött a gondolat, mivel olyan minimális volt az olvasószáma, hogy szinte észrevehetetlen volt a lap.

Kásler március 15. alkalmából több díjat is átadott, köztük Franka Tibor is kapott Táncsics Mihály-díjat a minisztertől, úgymond kiemelkedő újságírói tevékenysége elismeréseként.

A Párbeszéd társelnöke csaknem egy percen át sorolta a neveket egy videóban, akik ellen nyomozás folyik.

Két lépcsőben, először most átlagosan 10, majd a jövő év második negyedévétől további 12 százalékkal emeli meg árait a napilap.

A támadás miatt egy ideig nem lehetett elérni a kormánypárti Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz tartozó oldalt.

A Magyar Nemzet címlapján szinte alig észrevehető, hogy milyen esemény zárult le tegnap.

A kormányközeli lap vélhetően megijedt a Media1 által kilátásba helyezett bírósági pertől, ezért tehette pánikszerűen elérhetetlenné az Origótól átvett, hazugságokra épülő cikkét. Csakhogy ez kevés lesz a per elkerüléséhez.