fbpx
Érkezik a Népszava egy postaládába

Jelentősen megdrágul a Népszava

Két lépcsőben, először most átlagosan 10, majd a jövő év második negyedévétől további 12 százalékkal emeli meg árait a napilap.

A Media1 a Népszava tegnapi, szerdai számában figyelt fel egy rövid tájékoztató közleményre, melyben arról írnak, hogy a lap árát azonnali hatállyal kénytelenek megnövelni, és a jövő év második negyedévében további emelést hajtanak végre. A mostani 10 százalékos emelés után a Népszava új ára hétfőnként, keddenként és csütörtökönként 420 forint lett, míg szerdán és pénteken 440, szombatonként 480 forintért kapható.

Az előfizetési díjak is változnak. Egy hónapra 6.750, negyedévre 19.950, fél évre 39.300, egy évre 77.400 forintért lehet megrendelni házhoz a napilapot. A jövő évben következik majd az újabb, 12 százalékos emelés a Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó újságnál.

A Népszava kiadója az inflációt meghaladó mértékű áremelést azzal magyarázta, hogy a nyomdai papír ára jelentősen megnövekedett, illetve beszerzési ára bizonytalanná vált, megnőttek a terjesztési költségeik, az üzemanyagárak, a minimálbér, gyengült a forint (ez kihat olyan import termékek árára, mint például a papír), valamint a koronavírus-világjárvány miatt is extra költségeik merültek fel.

Kollégánk, Ladányi András egyébként épp a napokban, még az áremelés előtt gyűjtötte össze és készített nekünk látványos fotót arról, hogy az egyes politikai napilapok mennyibe kerülnek. Még az áremelés előtt a Népszava 16 oldaláért 380 forintot kellett fizetni, miközben a 4 oldallal terjedelmesebb, 20 oldalas kormánypárti Magyar Nemzetért kevesebb mint fele annyit, 180 forintot (előfizetőknek 100 forintot.) A szintén kormánypárti Magyar Hírlap 16 oldala 175 forintba kerül. 

Napilapok árai a mostani áremelés előtt néhány nappal
Napilapok árai a mostani áremelés előtt néhány nappal. Fotó: Ladányi András / Media1

Azzal, hogy a Népszava ára mostantól 420, 440, illetve 480 forintba kerül, az arányok tovább romlanak, hiszen így lesz olyan nap, amikor 2,6-szor kerül többe a Népszava mint a Magyar Nemzet és 2,7-szer többe mint a Magyar Hírlap. Jó kérdés persze, hogy a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap esetében ez az árazás meddig lesz fenntartható, hiszen egyes költségeik ezen termékeknek is biztosan növekedtek.

A Népszava helyzetéről is beszélgettünk hétfőn Németh Péterrel, a napilap főszerkesztőjével a Media1 szokásos heti podcast- és rádióműsorában – az interjú itt hallgatható meg.

Szerző: Szalay Dániel. Közreműködött: Ladányi András
 

További hírek

Borító: Érkezik a Népszava egy előfizetőhöz. Fotó: Ladányi András / Media1 (archív)
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások