
Levélben fordult az Európai Bizottsághoz a Facebook-törvény miatt a Momentum
Donáth Anna szerint az Orbán-kormány rá akarja tenni a kezét a közösségi médiára.

Donáth Anna szerint az Orbán-kormány rá akarja tenni a kezét a közösségi médiára.

Lopez Pedro, a Fideszt is tagjai között tudó Európai Néppárt kommunikációs igazgatója a Media1 érdeklődésére korábban azt mondta, egyelőre hiányosak az ismereteik a Klubrádió ügye kapcsán, mert csak a sajtóhírekből származnak az ismereteik.

Az kérik a levélben, hogy amíg a folyamatban lévő jogi eljárások le nem zárulnak, Magyarország ne hallgattassa el az adót. A rádiónak közben már csak 1 napja van hátra az FM-en, mielőtt a médiahatóság lekapcsoltatná vele a sugárzást.

Az LMP társelnökei arra kérik a Fideszt is tagjai között tudó Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetőjét, álljon ki a sajtószabadságért, és emelje fel hangját, amiért a Fidesz egy újabb vörös vonalat lép át a médiaszolgáltató egyetlen rádiós frekvenciájának elvételével.

A legnagyobb taglétszámú hazai újságíró-szervezet kérdéseket intézett a külgazdasági és külügyminiszternek a minisztériumában történt, a magyar újságírók külföldi útjaira vonatkozó adatgyűjtés és listakészítés kapcsán, ami a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnökét a rendszerváltás előtti kormányszervek hasonló gyakorlatára emlékezteti.

Aggasztónak találják, hogy az Európai Bizottság évek óta lényegében nem tesz semmit az ellen, hogy a kormány szerintük leépítette Magyarországon a médiaszabadságot.

Akár hozzátartozóik miatt is vizsgálat indulhat a munkavállalók ellen.

A párt azért kéri az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadságért felelős képviselőjétől, hogy vizsgálja meg a sajtó magyarországi helyzetét, a vizsgálat eredményét pedig továbbítsa az Európai Bizottsághoz. Úgy vélekednek: Orbán Viktor kormánya 10 éve háborút folytat a szabad sajtó ellen.

A fideszes médiaholdinghoz tartozó Origo engedély nélkül előre leközölte piactársa, a Magyar Narancs egy későbbi számába tervezett cikkhez kapcsolódóan a Demeter Szilárdnak elküldött, szerzői jogi védelem alatt álló kérdéseket, ráadásul mint hamar kiderült, az Origo és Demeter Szilárd valótlan tényállítással is igyekezett manipulálni a publikumot. A Media1 által megkérdezett médiajogász szerint az Origo és Demeter Szilárd nem csak etikai, de jogi normákat is megsérthetett.

A Media1 birtokába került az a levélváltás, amelyet a magyarországi mérőműszeres nézettségmérésben még mindig egyeduralkodónak számító Nielsen Közönségmérés Kft.-nek küldött a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) a tévétársaságok a koronavírus-járvány miatti gazdasági befékezésből adódó, jelentősen romló helyzetére hivatkozva, és amellyel 30 százalékos árkedvezményt szerettek volna elérni.