
Nyilvánosságra hozta az MTVA vezérigazgatójának és több munkatársának fizetését a DK
Csak olyan emberek fizetéseit hozhatták nyilvánosságra, akiknél ezt a DK szerint a közérdek indokolja.

Csak olyan emberek fizetéseit hozhatták nyilvánosságra, akiknél ezt a DK szerint a közérdek indokolja.

Bodoky Tamással, az Átlátszó főszerkesztőjével kiegészülve pótinterjú készült az Áldozatok 2006 című, a 2006-os rendőri túlkapásokról szóló filmről abban a közmédiában, ahol korábban erre azért nem kerülhetett sor, mert Skrabski Fruzsina megemlítette, hogy Bodoky Tamással közösen dolgoztak a filmen, és Lánczi Tamás, a hirado.hu-t felügyelő igazgató ezek után már nem akarta, hogy megjelenjen a beszélgetés. Bodoky most 11 év után szólalhatott meg újra a közmédia egyik termékében.

Azért nem jelenhetett meg néhány hónappal ezelőtt a közmédiás hirado.hu interjúja Skrabski Fruzsinával, mert az interjúalany, az Áldozatok 2006 című film készítője megemlítette a beszélgetés során, hogy Bodoky Tamással közösen dolgoztak a 2006-os utcai zavargások kapcsán történt rendőrségi túlkapásokról szóló filmen.

Most, hogy Márki-Zay Péter és az ellenzék súlyos vereséget szenvedett, hirtelen egy 48 perces műsorban is részt vehet a volt miniszterelnök-jelölt. A műsorvezető az a Lánczi Tamás lesz, aki korábban propagandalappá züllesztette le a Figyelő című hetilapot, jelenleg pedig az MTVA egyik igazgatójaként is tevékenykedik.

Miközben az MTVA évről-évre több pénzből gazdálkodhat, ebből megint szép kis summa került a miniszterelnökhöz közelálló körökhöz. Jutott a pénzből Orbán Ráhel (a miniszterelnök lányának) tanácsokat adó stylistnak, Habony Árpádhoz közeliként ismert cégeknek, Fidesz-közeli ügyvédi irodáknak és a Médiatanács új tagjához közeli cég is szép summát számlázhatott.

Kedden hivatalosan is bejelentették Deák Bálint kinevezését a Figyelő élére, illetve Lánczi Tamás távozását. Az utódot már az a Mediaworks küldte, melynek uralmi szerződését nem vizsgálja a GVH és a médiahatóság sem.

Távozik a Figyelőtől Lánczi Tamás főszerkesztő, utódja Deák Bálint, aki a Világgazdaság irányítását is megtartja. Eközben arról is hallani, hogy esetleg nyomtatott kiadás is készülhet a Fidesz-közeli Mandinerből.

Bemutatkozott viszont kedden a kiadó munkatársainak Berecz Kristóf utódja, akit Liszkay Gábor delegált az eddigi ügyvezető és szerkesztőbizottsági tag helyére.

Schmidt Mária, Lánczi Tamás és Berecz Kristóf búcsúzik. Lehet, hogy profilváltás is lesz, de egyelőre a lap újságírói sem tudják, mi lesz az újsággal és velük. A fideszes médiaholdinghoz tartozó Világgazdaság főszerkesztője vette át Berecz helyét.