közmédia

Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója

Újabb embereket bocsátottak el az MTI-től kedd óta

A legújabb elbocsátásokkal együtt 8-ra nőtt az MTI külpolitikai szerkesztőségétől elbocsátottak és az elbocsátások miatti szolidaritásukból távozásukat maguk kezdeményezők száma. Eközben a Media1 birtokába került az a levél, amelyet Dobos Menyhért, az MTI-t működtető Duna Médiaszolgáltató vezetője küldött az MTI Sajtószakszervezetnek, amiben kétségbe vonja, hogy a sajtószakszervezetnek feladata-e kifejezni aggodalmait.

Az MTI logója az állami hírügynökség főoldalán.

Áll a bál az MTI-nél: 2 embert elbocsátottak, 3-an felmondtak, további munkatársak is ezt fontolgatják és levélben tiltakoznak

A Media1 információi szerint elbocsátották az MTI két munkatársát, erre felmondott három másik munkatárs. A szakszervezet levélben tiltakozik a közmédia vezérigazgatójánál a Magyar Távirati Irodánál zajló események kapcsán, és belső körlevél is indult az állami hírügynökség dolgozói között, kiállva a távozók mellett.

Dobrev Klára és Márki-Zay Péter, a miniszterelnökjelölti előválasztás második fordulójában, az RTL Klub által szervezett élő tévévita alkalmával

Megérkezett a Médiatanács válasza, miért nem lép fel az előválasztás híreit elhallgató MTI-vel szemben

Hivatalos panaszbeadvány ellenére sem lép fel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa az állami Duna Médiaszolgáltató ellen, amiért az MTI médiaszakmai, médiaetikai és törvényességi szempontból is erősen aggályos módon nem publikálta a miniszterelnök-jelölti előválasztással kapcsolatos információkat és több mint 30 napon át fotókat sem közölt az ország jelentős részét megmozgató eseményekről. Cikkünkben bemutatjuk, mi történt azután, hogy hivatalos panaszbeadvánnyal fordultunk a kizárólag kormánypárti szavazatokkal megválasztott tagokból álló, elviekben a médiapiac szereplőinek törvényes működését betartani hivatott grémiumhoz.

Parlament, Országgyűlés

Élesen bírálta a médiahatóság és a közmédia jövő évi költségvetését az ellenzék az Országgyűlés csütörtöki ülésén

Míg az ellenzék pazarlást emlegetett, a Fidesz azt állította, hogy az NMHH felelősen gazdálkodik és dicséretet érdemel. Az ellenzék bírálta a közmédiát, amiért például elhallgatta az előválasztással kapcsolatos híreket, Hoppál Péter, a Fidesz politikusa viszont azt mondta, azoknak kellene elnézést kérnie, akik az M1 tévécsatornát „agymosó propagandának” nevezik.

Az Elkrtk - a hazugság ára c. film előzetesének egy részlete

Az Elkrtuk című film állami támogatásának visszafizetését és hazugságokra figyelmeztető üzenet elhangzását követeli a DK

Arra reagált ezzel az ellenzéki párt, hogy az állami Kossuth Rádió több héttel a történtek után végül kénytelen volt helyreigazítást közölni a Kálomista Gábor nevével fémjelzett játékfilmből átemelt, Dobrev Klárára vonatkozó hazugság kapcsán. Azt kéri a Demokratikus Koalíció, hogy hagyják abba a fiatalok buszoztatását a filmvetítésekre, a vetítéseket figyelmeztessék a nézőket, hogy abban hazugságok hangzanak el, továbbá fizessék vissza az alkotók az állami támogatást.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások