Klubrádió

Mátyási György, a Klubrádió és a Spirit FM volt műsorvezetője, a Zsaru magazin újságírója

Megtudakoltuk, hová lett Mátyási György

Mátyási György hallgatói aggódva, kíváncsiskodva írtak a Media1-nek a napokban, mit tudunk Mátyási Györgyről, aki először a Spirit FM-ről, majd nemrégiben másodjára is eltűnt a Klubrádióból, holott korábban még az is előfordult, hogy egy ideig mindkét rádióban hallható volt. Az érintettől tudakoltuk meg, mi történt.

rádió, autórádió

Nagy mozgásokkal indul az év a rádiós piacon

Az elmúlt hetekben több hazai rádió is tulajdonost váltott, emellett több új rádió is indult és továbbiak is indulnak hamarosan, ha pedig ez nem lenne elég, főszerkesztőt is cserélt az egyik ismert közéleti rádió, ahonnan távozott a közéleti szerkesztőség vezetője is. A Media1 összeszedte a legfontosabb változásokat, és azt, hogy mik a legfontosabb év elején várható fejlemények.

Klubrádió hirdetés

Távozik a Klubrádió főszerkesztője

Pataki Gábor 8 évig volt főszerkesztője a kormánykritikus médiaszolgáltatónak, ahol korábbi feladatkörét is beleértve összesen mintegy 16 évet töltött. Máris megvan az utódja.

Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának megválasztott új elnöke (j) esküt tesz, mellette Bartóki-Gönczy Balázs, a Médiatanács új tagja (b) az Országgyûlés plenáris ülésén 2021. december 14-én. Mögötte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (hátul, j).

Dördül a rajtpisztoly, indul a Klubrádió majd a Spirit FM által használt Budapest FM 92,9 MHz frekvencia újrapályáztatása

A Médiatanács idei utolsó ülésén eldőlt, hogy ma közzéteszik a Budapest FM 92,9 MHz frekvencia új, végleges pályázati felhívását. Ezenkívül ismét frekvenciához jutott a Karc FM és Katolikus Rádió. Elbírálták azt is, hogy jogszerűen sugározta-e az M1 állami hírtévé Gyurcsány Ferenc káromkodást is tartalmazó 2006-os híres őszödi beszédét egy olyan műsorsávban, amikor gyerekek is a képernyő előtt lehetnek.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások