
Vámos Miklós nem mehet a közmédia rádióiba
Nem azért cenzúrázzák, mert politikailag mást gondolnak, mint ő, hanem azért, mert attól félnek, hogy akitől a pénzt kapják, nem örülne – véli az ismert író.

Nem azért cenzúrázzák, mert politikailag mást gondolnak, mint ő, hanem azért, mert attól félnek, hogy akitől a pénzt kapják, nem örülne – véli az ismert író.

A Google szerint a PestiSrácok szerződést szegett azzal, hogy megkerülve a YouTube szabályait a néhány évvel ezelőtti pedofilvideója miatti tiltás után trükkösen újra regisztrált a videómegosztóra.

„Egy kis idő távol a Twittertől, jót tesz a léleknek” – írta az esetről Elon Musk, a Twitter újdonsült ura.

A sajtótermékek tartalmainak eltávolításával fenyegetőzik a Facebook azután, hogy Amy Klobuchar szenátor, a 2020-as demokrata elnökjelöltség egyik aspiránsa beterjesztette az újságírói versenyről és annak megőrzésről szóló törvényjavaslatát (Journalism Competition and Preservation Act – JCPA), amely lényegében megerősítené a hagyományos médiavállalatok kollektív alkupozícióit a Facebookkal szemben, és aminek elfogadását mindkét amerikai nagy párt támogatja.

A helyreállításra külön eljárást dolgoznak ki, azonban ez több hétig is eltarthat.

A lap a kormányzati sajtótájékoztató előtt csípte el egy villáminterjú erejéig Szentkirályi Alexandrát, aki szokás szerint nem tudta elárulni, hogy ki a felelős a Magyar Hang kizárásáért.

Az újságíró annak ellenére nevezte háborúnak a háborút, hogy az orosz törvények alapján csak különleges hadműveletként lehetne emlegetni.

A legutóbbi döntésével 39 brit állampolgárt tiltott ki Moszkva, akik között több újságíró is található

Ezen a héten ezúttal Kocsi Ilona, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnöke volt a Media1 podcastjának vendége, akivel számos aktuális, főleg médiához kapcsolódó ügyről beszélgettünk. Íme a hangfelvétel.

Ha a techcég Oroszország szerint újra „törvényesen” működik majd, feloldhatják a tiltást, bár ennek részletei nem ismertek.