
Bartus Szilvia vezetésével jött létre a Viasat3-at is működtető Antenna Entertainment kommunikációs csapata
A szakember dolgozott már a cégnél regionális vezetőként, igaz, akkor még a Sony Pictures volt a tulajdonos.

A szakember dolgozott már a cégnél regionális vezetőként, igaz, akkor még a Sony Pictures volt a tulajdonos.

Az eddigi vezető, Várkonyi Balázs regionális pozícióba lép elő.

Aleksandar Mlinar vette át a marketmenedzsment-igazgatóság vezetését és felel az Hungária digitális és marketing tevékenységeiért, valamint a vállalat direktértékesítési, illetve az ügyfélkapcsolati aktivitásaiért.

A megbízásra azután került sor, hogy Palkovics László technológiai és ipari miniszter felmentette Radics Kornélia elnököt és szakmai elnökhelyettesét, Horváth Gyulát.

Szabó Melinda az anyavállalathoz, a Deutsche Telekomhoz igazol. Bejelentették az utódját is, aki épp a Deutsche Telekomtól érkezik.

Új vezetőket nevezett ki a Discovery és a WarnerMedia egyesüléséből létrejött médiavállalat.

Augusztustól Szalai Enikő a Yettel Magyarország Zrt. hr vezérigazgató-helyettese.

Milkovics Pál, a 168 Órát is kiadó Michaeli, Schwartz & Brit Media vezérigazgatója lett a korábban euroAWK néven is ismert Adboard közterületi plakátcég ügyvezető igazgatója.

Pion István váltja a márciusban távozott Prusinszki Istvánt az önkormányzati sajtótermék főszerkesztői posztján.

A Property Market csütörtöki közleménye szerint Both Balázs lett a felelős a cég és ingatlanfejlesztési projektjeinek teljes marketingkommunikációjáért, az egyes fejlesztések márkaépítéséért, értékesítéstámogató kommunikációjáért.