
Negyedév alatt 130 milliót költött Karácsony Gergely lejáratására a Fidesz és holdudvara a közösségi médiában
A főpolgármester és előválasztási miniszterelnök-jelölt támadása mellett mások támadására is költöttek.

A főpolgármester és előválasztási miniszterelnök-jelölt támadása mellett mások támadására is költöttek.

Az időben előrelátható cikket a lap „munkatársa” jegyzi.

Az egykoron az Orbán-kormány oktatási minisztereként, később az MTA elnökeként, majd egy ideig kormánybiztosként és egészen 2018-ig Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökeként tevékenykedő, manapság viszont már az Orbán-kormányt bíráló és az Új Világ Néppártot vezető Pálinkás József miniszterelnök-jelölt szerint a közmédia Lomnici Zoltánnal szemben alkalmazott módszerét követve kép- és hírhamisítást követett el a 24.hu hírportál egy pénteki, Márki-Zay Péterrel és Karácsony Gergellyel közösen tartott sajtótájékoztatóval kapcsolatban. Bita Dániel, a 24.hu főszerkesztő-helyettese a Media1 érdeklődésére azt mondta, nem állt szándékukban semmiféle hamisítás, majd elmondta, miért tartja túlzónak Pálinkás József szavait és beszámolt a Pálinkás által bírált hír keletkezésének körülményeiről. Később Pető Péter főszerkesztő is megszólalt, amire Pálinkás József reagált.

Másfél hónap telt el a kampány megjelenése óta és az átlag YouTube-néző úgy érezheti, egyszerűen nem lehet elbújni a gyurcsányozós videók elől. Most, ha csak hozzávetőlegesen is, de kiderült, hogy mennyibe kerülhetett eddig a Fidesz lejáratókampánya.

Az Origo úgy próbálja beállítani Deák Dániel ismert fideszes bér-véleményvezér egyik, Budapest főpolgármesterének tett hozzászólását, mintha azt egy teljesen átlagos ember írta volna. A lap „gondosan” még ki is pixelezte Deák profilképét és a nevét, hogy a laikusoknak ne tűnjön fel az átverés.

A Népszava szerint a Gulyás Márton nevével fémjelzett Partizán és a jobbik-közeli N1TV is stratégiai partnere lehet a kezdeményezésnek, igaz, egyelőre mindkét médium vezetője azt nyilatkozta, még nem keresték meg őket ezzel hivatalosan. A szerveződés központi stábjának egyik tagja egyébként az egykori népszavás szerkesztő Kövesdi Péter, a Független Hírügynökség egykori tulajdonosa, az Érd Médiacentrum vezetője.

A megyei lapokhoz tartozó hírportálokon és a közösségi médiában nézhető meg az a videós reklám, amelyben a politikus látható több helyzetben, és a videó minden esetben úgy állítja be, hogy valamiért nem válaszol az angolul feltett kérdésekre, majd az ingyenes állami nyelvvizsgát ajánlják, pedig Karácsonynak van nyelvvizsgája, ráadásul kora miatt ő már nem is mehetne ingyenes nyelvvizsgára.

A főváros sajtódíját a Klubrádió szerkesztősége mellett Élő Anita, a Válasz Online munkatársa, a BBC-s Nick Thorpe, a 24.hu-s Vincze Miklós és az Építészfórum szerkesztősége kapta a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján.

A bíróság jogerős ítélete szerint a KESMA tulajdonában lévő médium valótlanságokat közölt műsorában a volt miniszterelnökről, a Demokratikus Koalíció elnökéről.

A bíróság szerint nem folytatott összeesküvést Gyurcsány Ferenc, ahogy azt a KESMA lapja állította a színművészetis tüntetések kapcsán megjelent írásában.