fbpx
Kálomista Gábor, az ElkXrtuk egyik producere a film díszbemutatóján.

Megugrott az ElkXrtuk közvetett állami támogatása

Megnőtt az eredetileg tervezetthez képest az ElkXrtuk című film a Nemzeti Filmirodánál regisztrált gyártási költsége, ennek következtében a magyarországi forgatások után automatikusan igénybe vehető közvetett állami támogatás összege is megemelkedett.

A Napi.hu a Nemzeti Filmiroda a december 20-i állapotot mutató nyilvántartása alapján azt írja, hogy a játékfilmet gyártó Megafilm tavaly eredetileg A hazugság ára címmel vetette nyilvántartásba a produkciót, akkor 800 millió forint tervezett gyártási költséggel, de a büdzsé összege előbb 1,142 milliárd forintra, majd – a legutóbbi adat szerint – 1,436 milliárd forintra emelkedett.

A lap felidézte: a filmes és adószabályok alapján az alkotók a költségvetésük 30 százalékáig társasági adókedvezményes, azaz közvetett állami támogatást kapnak – ez az ElkXrtuk esetében 431 millió forintot jelent  – ez a támogatási összeg szerepel most a Filmiroda adatbázisában, de tovább is emelkedhet a szám. Mint arról a Media1 is beszámolt, ez az összeg 2021 októberében még megközelítőleg 350 millió forintnál járt.

A napokban derült ki, hogy a TV2 is levetíti néhány nap múlva a filmforgalmazói adatok szerint 2021-es év legnézettebb magyar mozifilmjét – utóbbi adatokhoz némiképp az is hozzátett, hogy vetítésére középiskolásokat is buszoztattak. A film kitalált elemeket is tartalmaz, az egyik ilyen fiktív narratívát azonban a Kossuth Rádió nem sokkal a film bemutatása után már tényként mutatta be egyik műsorában – utóbbi kapcsán novemberben végül helyreigazításra kényszerült az állami rádió.

A témában született valamennyi írásunkat ide kattintva érheti el.

További híreket talál a Media1-en!

Borító: Kálomista Gábor, az ElkXrtuk egyik producere a film díszbemutatóján. Fotó: Facebook / Elkrtuk
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások