
Hont András helyreigazítási kérelmet küldött az állami médiának
Azt sérelmezi, hogy többször is a „baloldali” jelzővel illették az állami médiában.

Azt sérelmezi, hogy többször is a „baloldali” jelzővel illették az állami médiában.

Hétfőtől szól majd a Spirit FM rádió a Budapest FM 92,9 MHz-en, ahol az eddiginél nagyobb elérésű földi sugárzás miatt megújítja műsorkínálatát. Napi élő, közéleti témájú beszélgetések indulnak, ugyanakkor könnyedebb, fiatalos magazinműsorokkal is készül a csatorna. Több ismert rádiós neve is szerepel a műsorrácsban, és megújul a hírszolgáltatás is.

A HVG hetilap és a hvg.hu véleményrovatának volt rovatvezetője csatlakozik az Átlátszó csapatához, de a Spirit FM-en, az ATV egyik műsorában és a Jelen című lapnál is találkozhatnak majd vele azok, akik e médiumokat követik.

Bede Zsoltot garázdaság vétségével és gyűlésen elkövetett garázdaság bűntettével vádolják.

A rovatvezető március végéig marad a lapnál.

Az oldal annyit maga is elismer, hogy a főszerkesztő elvette a hvg.hu újságírójának szemüvegét.

A Magyar Lapkiadók Egyesülete, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Főszerkesztők Fóruma elfogadhatatlannak tartja az újságírók elleni egyre gyakoribb erőszakot. A rendőrség eközben nyomozást indított garázdaság miatt.

Felvétel készült arról, ami tegnap történt Budapesten a Fidesz-alapító Bayer Zsolt jobboldali publicista által szervezett béketüntetésen, ahol nem csak szóban inzultálták a 444.hu és a hvg.hu újságíróit munkavégzés közben, de ennél jóval több is történt.