Videófelvételek is készültek arról a tegnapi incidensről, ami Bayer Zsolt jobboldali publicista (a Fidesz egyik alapítója) által szervezett utcai demonstráción, a VII. kerületi, októberben megválasztott új (ellenzéki) polgármester, Niedermüller Péter lemondását követelő „béketüntetésen” történt csütörtökön Budapesten.
Az egyik felvételen, ami a vadhajtások.hu ultradikális honlap Facebook-oldalán található, Hont Andrást, a hvg.hu újságíróját inzultálják, lökdösik, de az is látszik, hogy néhányszor elveszik a szemüvegét és többször megkísérlik megütni. A felvétel alapján a történtekben aktív szerepe volt a Vadhajtások ultradikális honlap munkatársának, Bede Zsoltnak, aki már más balhés ügyekben is részt vett korábban.
A 444.hu stábját szintén inzultus érte, ez már a 444 a YouTube-ra feltöltött videóján látszik.
Ács Dániel tudósítónak kezdetben szidalmazó megjegyzéseket tettek az őt körülvevők, később viszont fizikailag is akadályozták, hogy tudósíthasson: megpróbálták kicsavarni a kezéből mikrofont, valamint a kamera képét eltakarták.
A „béketüntetés” kiemelt szónoka Bayer Zsolt, Illés Boglárka, Hollik István, Huth Gergely (Pesti Srácok), Bajkai István volt, amit különösen pikánssá tesz, hogy Bayer Zsolt korábban több esetben gyűlölködő megjegyzéseket tett (és ezek közül csak egy, hogy prolinak nevezett egy ellenzéki diáklányt, ami miatt bíróság elé kell állnia februárban) és a Pesti Srácokat is sok bírálat érte már, például amikor egy ellenzéki politikust, a fiatal Nagy Blankát a lábai közé bekukkoló fotóval emberi mivoltában alázta meg.
A tüntetők közül néhányan egyébként döglött patkányt küldtek a polgármesternek.
A demonstrációt Bayer Zsolt a kormánypárti újságíró Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester szavai miatt hozta össze. A DK politikusa az ATV-ben a kormány családpolitikájának kirekesztő jellegét elemezve előzőleg így fogalmazott:
„Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy »rémisztő képződmény« középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük, bocsánatot kérek. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből – mondom csöndesen nektek.”
A szakmai szervezetek tiltakoznak, a rendőrök nyomoznak
A Magyar Lapkiadók Egyesülete, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) és a Főszerkesztők Fóruma közös közleményben tiltakozik és követeli, hogy az illetékesek védjék meg az újságírókat.
A rendőrség a történtekkel összefüggésben garázdaság miatt nyomozást indított, már meg is hallgatták tanúként Hont Andrást.
Frissítés
A rendőrség ma B. Zsoltot (a Vadhajtások főszerkesztőjét) gyanúsítottként hallgatta meg.