fbpx
BRFK, rendőrség

B. Zsolt, a Vadhajtások főszerkesztője gyanúsított lett a béketüntetésen történtek után

Az oldal annyit maga is elismer, hogy a főszerkesztő elvette a hvg.hu újságírójának szemüvegét.

Gyanúsítottként hallgatta meg a rendőrség a csütörtöki fideszes „békedemonstráción” történtek miatt B. Zsoltot, azaz Bede Zsoltot, a Vadhajtások nevű ultraradikális jobboldali honlap főszerkesztőjét.

A Vadhajtások Facebook-oldala ezt írta: Ez van. Ebben az oldal elismeri, hogy Bede Zsolt, a Vadhajtások főszerkesztője elvette az újságíró szemüvegét a tüntetésen, valamint a szóbeli inzultust sem tagadják, de többet nem ismernek el benne, és provokátorként emlegetik benne a hvg.hu újságíróját.

„Kollégánk a tegnapi Niedermüller elleni tüntetésen szólalkozott össze a HVG provokatőrével, Hont Andrással.  Bede Zsolt csupán annyit tett, hogy kommunistázta az ellenzéki megmondóembert és elzavarta a tömegből, mivel szemtelen módon pocskondiázta a tiltakozókat.  A VIII.kerületi kapitányságra Bede Zsoltot és garázdaság vétsége miatt rabosították. Hont természetesen tanúként volt jelen. Vadhajtasok.hu”

Mint arról az erről közzétett videófelvételek alapján mi is beszámoltunk, a Vadhajtások főszerkesztője aktívan inzultálta tegnap Hont Andrást, a hvg.hu újságíróját: többször megpróbálta megütni, valamint elvette a hvg.hu újságírójának szemüvegét, lökdösődésre is sor került.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu-n ezt tette közzé erről:

„Gyanúsított lett az újságírót inzultáló férfi
 A Budapesti Rendőr-főkapitányság garázdaság vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki B. Zsoltot.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2020. január 30-án 17 óra körül Budapesten, a VII. kerület Erzsébet körút 9-11. szám előtti bejelentett gyűlésen résztvevő B. Zsolt budapesti lakos szóváltásba keveredett egy, a gyűlésről tudósító, munkáját végző újságíróval. B. Zsolt az újságírót szidalmazta, meglökte, valamint a szemüvegét is levette.  A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága a történtekkel kapcsolatosan hivatalból nyomozást indított és az erzsébetvárosi nyomozók B. Zsoltot 2020. január 31-én a délutáni órákban garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.”

A rendőrségi eljárás során az egyik fontos bizonyítékká válhat az a videó, amit a Vadhajtások maga publikált a Facebookon a tegnapi incidensről.

A békedemonstráción ismeretlenek a 444.hu stábját is inzultálták. A munkáját végző Ács Dániel videós újságíró kezéből megpróbálták kicsavarni a mikrofonját, körbeállták, szidalmazták, illetve kamerája képének letakarásával akadályozták, hogy videós újságírói munkáját elvégezhesse, erről szintén videófelvételek készültek.

Az újságírók elleni atrocitások ügyében ma a kormányközeli Mediaworks-kiadót is tagjai között tudó Magyar Lapkiadók Egyesülete, a legnagyobb taglétszámú újságíró-szövetség, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) és a Főszerkesztők Fóruma közös nyilatkozatot adott ki.

Pontosítás

Az iménti hírünk eredeti változatában néhány percen át tévesen azt szerepeltettük, hogy nevetve fogadta a Vadhajtások a hírt, ám mint kiderült, ez valójában a Vadhajtások Facebook oldalához kísértetiesen hasonló megjelenésű, vadhajtasok.hu elnevezésű klónozott paródia oldal volt. Az eredeti Facebook-oldalon csak annyit írtak, hogy „ez van”.

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások