fbpx
Bede Zsolt balra, Orbán Viktor társaságában 2017-ben

Vádat emelt a Vadhajtások alapítója ellen az ügyészség

Bede Zsoltot garázdaság vétségével és gyűlésen elkövetett garázdaság bűntettével vádolják.

Bede Zsolt ellen két ügyben is vádiratot nyújtott be a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség – írja az Index az ugyeszseg.hu oldalon megjelent közlemény alapján.

A Vadhajtások nevű honlap és az Ultras Liberi egykori szélsőjobboldali fociultracsoport alapítója 2019. április 10-én délután a VI. kerület, Nyugati téren odament a Demokratikus Koalíció (DK) aláírásgyűjtő aktivistáinak sátrához, és abba belerúgott egy focilabdát, majd nagy erővel egy másik sátor előtt levő pultnak és a sátor oldalának rúgta a labdát. Miután egy aktivista felszólította, hogy hagyja abba cselekményét, Bede hangosan és trágárul szitkozódva leköpte az őt.

A másik, szintén az eljárás tárgyát képező ügy, hogy Bede Zsolt 2020. január 30-án a VII. kerületi Polgármesteri Hivatal előtt tartott gyűlésen előbb hangosan és indulatosan inzultálta Hont András újságírót (a hvg.hu publicistáját), majd egymás után kétszer levette a szemüvegét, és meg is lökte.

Az ügyészség szerint Bede Zsolt „kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása” mindkét esetben alkalmas volt arra, hogy megbotránkozást és riadalmat keltsen.

Az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésében szabjon ki pénzbüntetést Bede Zsoltra.

Az Index megemlítette, hogy Bede Zsolt néhány éve közösen pózolt egy fotón Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Bede Zsoltról és a Vadhajtások nevű ultra radikális oldaláról itt írtunk korábban, amikor a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egérutat adott a honlapjának.

További hírek talál a Media1.hu-n. Feliratkozhat hírlevelünkre is, hogy ne maradjon le a történésekről, valamint ott vagyunk a Facebookon is..

Borító: Bede Zsolt, a Vadhajtások nevű honlap alapítója (balra) Orbán Viktorral pózol a Duna Korzón 2017-ben. Fotó: Ultrasliberi / Instagram
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások