
Végleges, hol folytatja a közmédiától távozó Németh Balázs
Nem okozott meglepetést a fejlemény.
Nem okozott meglepetést a fejlemény.
Immáron jogerős az a bírósági ítélet, amelynek értelmében a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-nek ki kell adnia a Szabad Európa számára azokat a dokumentumokat, amelyekből többek között kiderülhet, ki viseli a szerkesztői felelősséget például a köztévé Híradójában elhangzottakért.
Az ellenzék körében vegyes a fogadtatása a fordulatnak. Az állami médiaszolgáltató mindenesetre honlapján elkezdte összegyűjteni, épp kiket hívott meg.
Technikai probléma hátráltatta az RTL Klub hírműsorát.
Ma már elismert fotósként dolgozik a szigetországban. Váradi Béla egy podcastos interjúban mesélte el, mi minden folyt a közmédiában már a 2010-es évek elején is, és minek volt kitéve ő is.
Több aggályos dolgot is talált a Szabad Európa az M1 Híradó anyagai kapcsán. Ezek a hiányosságok főleg Vlagyimir Putyin orosz elnök számára kedveztek.
Bár a közmédiás hirado.hu ennek ellenkezőjét állította, több ellenzéki párt is azt állítja, hogy korábban egyáltalán nem, vagy legfeljebb elvétve keresték őket az állami médiától. Most, hogy lementek a választások és már nincs tét, három év után most először részt vehetett a közmédia egyik műsorában a Momentum, ahol megválasztott képviselőjük, Hajnal Miklós kemény bírálatot fogalmazott meg az MTVA működésével kapcsolatban.
A Fidesz elsöprő választási győzelme meghatározó téma volt a közmédiában és a kormánypárti sajtóban az elmúlt napokban, a kudarcba fulladt „gyermekvédelmi” népszavazás kudarcáról azonban mintha teljesen „megfeledkeztek” volna.
Például a grafikonokon csak az igenek és a nemek arányát közlik, az érvénytelen voksokat számát, arányát nem.
Több platformon, a televízió mellett kizárólag online elérhető tartalmakkal is készülnek.