hetilap

Szauer Péter, a HVG Zrt. tulajdonosa

Magyarok a tulajdonosai a HVG Kiadó hollandiai bejegyzésű anyavállalatának – félrevezető információk a Fidesz-közeli sajtóban

Megtévesztő információt közölt a Magyar Nemzet és Boros Bánk Levente, a Médiapiac nevű, napi párszáz olvasóval rendelkező kormányközeli lap tulajdonosa, amikor arról beszélt egy médiakonferencián, hogy holland kézbe került a HVG. A Media1 utolérte az üggyel összefüggésben Szauer Pétert, a HVG Zrt. vezérigazgatóját, a kiadó résztulajdonosát és Boros Bánk Leventénél is rákérdeztünk az állítására.

Jelen című hetilap

Jelentős számlatartozás miatt bontott szerződést a Jelennel a nyomda, ahol mostanáig a hetilap készült

A Media1 információi szerint azért nem jelenik meg ezen a héten a Lakner Zoltán főszerkesztette Jelen című hetilap, mert az újságot mostanáig előállító nyomda úgy döntött, nem hitelezi tovább a kiadót annak jelentős összegű, több tízmillió forintot elérő elmaradt számlatartozásai miatt. Tóth Ákost, a kiadó ügyvezetőjét kérdezte a Media1 az ügyről, aki ezt nem is tagadta, de biztosított bennünket, hogy az újság a jövő héttől újra meg tud majd jelenni egy másik nyomdánál, és az eddigi nyomda felé keletkezett tartozást is rendezni fogják.

Pesti Hírlapot terjesztenek egy virágárusnál 2020. május végén

Napilapból hetilap lesz a Pesti Hírlap

A Pesti Hírlap kiadója, a Michaeli, Schwartz & Brit Media mától, meghatározatlan időre felfüggeszti a Pesti Hírlap napi megjelenését.

A Főszerkesztők Fóruma első felvonása a MÚOSZ-ban.

„Mi történne a Mercedesszel, ha hirdetne nálunk?” – főszerkesztők beszélgettek a nyomtatott sajtó túlélési esélyeiről

A MÚOSZ által szervezett beszélgetésen György Zsombor, a Magyar Hang ügyvezető főszerkesztője, Lakner Zoltán, a Jelen főszerkesztője és László János, a Nyomtass Te is főszerkesztője beszélt. Közös bennük, hogy mindhárman az elmúlt évek viszontagságos médiapiaci körülményei között alapítottak nyomtatott lapot Magyarországon. Szó esett a lapalapítás és üzemeltetés nehézségeiről, heti egy kávé árának jelentőségéről, üzlet és politika viszonyáról, de arról is, hogy az említett lapok konkurensei-e egymásnak.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások